Rendvédelmi napot rendeztek a Kálvin Téri Református Általános Iskolában

A diákok és pedagógusok kedden először történelmi utazást tehettek a „Petőfi 200” Emlékév alkalmából az 1848/49-es szabadságharc Szegedi 3. Honvédzászlóalj Hagyományőrző Egyesület jóvoltából, majd a hódmezővásárhelyi Kinizsi Pál 30. páncélozott Gyalogdandár Helyőrség Támogató Parancsnokság Komendáns Szakaszdíszelgő csoportjának fegyveres alaki bemutatóját tekinthették meg.

A makói hivatásos tűzoltók a védőruházatnak bemutatása és felpróbálása mellett egy füstsátor felállításával színesítették a programot, míg a helyi rendőrök a járműveik, fegyverzeti eszközeik mellett a bűnügyi technikai szakfeladatok rejtelmeibe vezették be a jelenlévőket, a gyermekek még ujjnyomokat is rögzíthettek.

A rendezvényen a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya az állatvédelemre, a közlekedésbiztonságra, a szelektív hulladékgyűjtés fontosságára és a 112-es központi segélyhívó ismeretére, valamint a tudatmódosító szerek használatának veszélyeire hívta fel a figyelmet.

Az élménydús napot a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Kutyás Alosztályának különleges rendőrségi kutyás bemutatója és a Makói Rendőrkapitányság intézkedéstechnikai- és taktikai bemutatója zárta.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink