Retteghet a makohirado.hu: a megyei kormányhivatal is drónnal ellenőrzi a parlagfüves területeket

A magát ,,független közéleti hírportálnak” hazudó oldalon nagy szenzáció volt egy hónappal ezelőtt, hogy a csanádpalotai önkormányzat majd drónnal kutatja fel az elgazosodott területeket. Tavaly az országban több kormányhivatal így tett, így például a Csongrád-Csanád megyei is. Hogy idén is helikopterrel és drónnal derítik fel a parlagfüves területeket, arról Juhász Tünde, Csongrád-Csanád Megye kormánymegbízottja beszélt.

Elsődlegesen a figyelem felhívás és a megelőzés cél, nem pedig a bírságolás – hangsúlyozta Juhász Tünde Csongrád-Csanád Megye kormánymegbízottja Hódmezővásárhelyen, a parlagfű elleni védekezéssel kapcsolatban. Hamarosan ugyanis a földhivatal gazdászai, valamint a növény és a talajvédelmi osztály munkatársai megkezdik a megyében a határszemlét.

Tavaly 360 hektárnyi fertőzött területet derítettek fel a kollégák, és a bírság is rekordot döntött. Összesen mintegy 9 millió forintot szabtak ki azokra, akik nem tartották be a szabályokat, és nem irtották a gyomnövényt. 2019-ben Pest megyét követően a második legtöbb felderítést végző megye Csongrád-Csanád volt. A szankció mértéke egyébként 15 ezer forintból 5 millió forintig terjedhet – ismertette a kormánymegbízott.

Juhász Tünde továbbá arról is beszélt, hogy évről évre egyre több technikai eszköz segíti a munkát, így egyre nagyobb területet képesek átvizsgálni. Az idén is végeznek légi felderítés, ahogy drónokat is bevetnek majd a határszemléken.

Utóbbiaknak különösen nagy szerepük van a magas növénykultúrákban – napraforgó, kukorica -, a táblán belül található parlagfű foltok felderítésében, amelyeket eddig csak a helikopterrel észlelhettek. A kormánymegbízott arra kérte a földhasználókat, hogy a parlagfű mentesítésére fordítsanak figyelmet. Továbbá kérte, hogy aki parlagfűvel szennyezett területet észlel használhatja a Parlagfű Bejelentő Rendszert is.

(Fotó: illusztráció)

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

A nap idézete

139 éve született Szabadkán Kosztolányi Dezső, író, költő, műfordító, kritikus, esszéista, újságíró, a Nyugat első nemzedékének kimagasló formaművésze, a XX. századi magyar széppróza és líra egyik legnagyobb alakja.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink