Rezsitámogatást kapott a makói aljegyző családjának cége

A MED-OPTI Kft. 111 ezer forintot kért az önkormányzattól rezsiköltségekre, amelyről a mai testületi ülésen szavaztak. Hozzájuk tartozik a Bakos Optika, amelynek vezetője a városháza aljegyzőjének az édesanyja és testvére.

A makói önkormányzat még tavaly decemberi ülésen döntött arról, hogy a mikrovállalkozások megnövekedett villamosenergia, gáz és távhő költségeinek fedezésére önkormányzati támogatás nyújt. Február óta 15-en pályáztak, közülük 8-an már megkapták a támogatást.

A MED-OPTI Kft. is támogatási kérelmet adott be, méghozzá 111.180 forintra. A makói cég nettó árbevétele tavaly több mint 42 millió forint volt a nyilvános adatok szerint és a mai testületi ülésen az is kiderült, hogy Bakos Tamás aljegyző családjáé, a kft. ugyanis a Bakos Optikát üzemelteti.

Mucsi Tamás arról érdeklődött, hogy rokonok, vagy csak névrokonok a kérelemben szereplő személyek. Az ülés levezetője, Varga Ferenc alpolgármester (mivel Farkas Éva koronavírusos), annyit tett hozzá, hogy lényegtelen, hiszen bárki pályázhat. Az érintett, Bakos Tamás aljegyző elmondta, az édesanyja és a testvére a cég tulajdonosai.

Zeitler Ádám kérdésére Barna Gábor, a városmarketing iroda vezetője elmondta, nem mindenki kéri a maximum összeget, ami egyébként 300 ezer forint lehet és eddig 8 pályázót fizettek ki.

A MED-OPTI Kft. támogatásánál végül Botlik Anita, Zeitler Ádám és Mucsi Tamás tartózkodott, míg a jelenlévők igen szavazatával elfogadták.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink