? Sikeresen zárt Szegeden a makói Első Szorobán Alapítvány kiállítása

Pénteken zárt Szegeden a Kecskési Művelődési Házban a makói Első Szorobán Alapítvány szorobános kiállítása. A kiállítást szeptember 20-án nyitották. Rendhagyó módon nem zakós-nyakkendős megnyitó volt pogácsával, hanem bemutatót szerveztek a makóiak, ahol a szorobán használatának alapjaival lehetett megismerkedni.

A bemutatóból mindjárt három lett, amíg az első bemutató folyt, egy másik csoport már gyülekezett is. De volt egy harmadik bemutató is még ugyanazon a napon, pedig csak egy volt meghirdetve. – Ha kaptunk egy lehetőséget a szorobán bemutatására, az érdeklődőknek is megadjuk a lehetőséget a megismerésre, senkit sem utasítunk el – mondta el Vajdáné Bárdi Magdolna tanítónő, aki a bemutatókat tartotta.

A kiállítás időtartama alatt Vajda József, az alapítvány elnöke filmet vetített Japánról. A személyes élményekkel tűzdelt filmvetítés igen sikeres volt. A tablókon nyomon lehetett követni a makói szorobánosok rövid történetét, a magyar szorobános szakirodalom fejlődését, a golyókkal működő számolószerkezetek (abakuszok) fejlődését, történeti sorrendben és eredeti japán szorobánokat, köztük a híres arany szorobánt is.

Vajda József elmondta, hogy a kiállítás anyagát igyekszik egyben tartani és várja a következő helyszín jelentkezését, ahol szívesen állítják azt ki és az érdeklődők szívesen látogatják majd. A kiállításról hírt szerzett makóiak közül páran azt kérdezték, hogy miért nem Makón volt a kiállítás.

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink