Sokan szakirány-váltást fontolgatnak a Makóra költöztetett pszichiáterjelöltek közül

Levelet írtak a Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Pszichiátriai Klinika rezidensei és szakorvosjelöltjei az Állami Egészségügyi Ellátó Központnak, amelyben azt kérik, hogy segítsen megoldani a pszichiátrián dolgozó rezidensek és szakorvosjelöltek ügyét – adja hírül a szeged.hu. 

Mint írják, az országos veszélyhelyzet fennállása alatt, áprilisban költöztették a képzésüket Makóra, a Csongrád Megyei Egészségügyi Ellátó Központ ottani tagintézményébe. Ám nincsenek megelégedve az ottani helyzettel illetve körülményekkel. Mint részletezik, véleményük szerint

„a 21. századi színvonalú pszichiátriai ellátásra, az egyetemi szintű képzésre több szempontból is alkalmatlan Klinikánk jelenlegi, részben átmenetinek szánt infrastruktúrája. Ebből, illetve a társszakmai háttér hiányából fakadóan pedig az aktuális működési rend sem elfogadható egy ilyen, a dél-alföldi régió hármas progresszivitási szintű ellátását biztosító intézménye esetén. Mindemellett az oktatási és kutatási feladataink ellátása sem megvalósítható egy egyetemi klinikától elvárható szinten a szakmai és infrastrukturális feltételek hiányosságai miatt.”

– 2020 júniusában az országos veszélyhelyzet megszűnt – hangsúlyozzák. A fiatal orvosok nem értik, hogy ezt követően eddig miért nem kaptak tájékoztatást arról, hogy a Szegedi Tudományegyetem alá tartozó klinikai központ (SZTE ÁOK SZAKK) mikor szándékozik visszaköltöztetni őket Szegedre, a Kálvária sugárúti 2-es kórház épületébe, ahol a veszélyhelyzet alatt a járványkórház működött.

A levél írói állítják:

„országos szakmai és civilszervezetek, az országos szakfelügyelő főorvos, továbbá a Minisztérium is megkereséssel, továbbá utasítással élt az SZTE ÁOK SZAKK részére Klinikánk visszaköltözésével kapcsolatban. Ezidáig választ nem kaptunk”.

A fiatal orvosoknak a munkaidőn túl napi közel 2 órát kell utazniuk Makóra, miközben az útiköltséget a szegedi egyetem csak részben állja. Figyelembe véve az utóbbi években tapasztalt szakorvosi elvándorlási tendenciát, úgy látják, hogy a mentorálásuk is komoly akadályokba ütközik, a mindennapi munkához szükséges szakorvosi felügyeletük is veszélybe kerül. A helyzet fennállása miatt sokan közülük szakképző hely, illetve szakirány váltását tervezi. Márpedig „a pszichiátria jelenleg is hiányszakma, további rezidensek és szakorvos-jelöltek pályaelhagyása a szakmára nézve jelentős veszteség lenne” – fogalmaznak.

Ezért azt kérik az állami fenntartótól, hogy „az SzTE, mint elsődleges képzőhely által munkavégzésünk helyének egyoldalú, a törvényben szabott időkeretet meghaladó ideig tartó módosítása ellen lépjen fel”. Továbbá helyezzék őket vissza a szegedi klinikára, és biztosítsák számukra a követelmények teljesítéséhez szükséges körülményeket.

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

A nap idézete

49 éve hunyt el Mindszenty József, Esztergom érseke, Magyarország utolsó hercegprímása, bíboros. A magyar katolikus egyház egyik legnagyobb 20. századi alakja.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink