Sorban buktak le a sofőrök, akik bevándorlókat szállítottak

A Nagylaki Autópálya-határátkelőhelyen jelentkezett belépésre az országba egy török férfi augusztus 30-án. A közös ellenőrzést végző magyar és román rendőrök kinyittatták a kamion rakterét, amiben 6 iraki bevándorlót találtak. A török sofőrrel szemben a büntetőeljárást, embercsempészés bűntettének megalapozott gyanúja miatt a román rendőrség folytatja le.

66981058 70234075

A Szegedi Rendőrkapitányság augusztus 29-e és augusztus 31-e között 15 olyan magyar állampolgár ellen kezdeményezett büntetőeljárást jogellenes tartózkodás elősegítése vétségének megalapozott gyanúja miatt, akik az államhatár térségéből a fővárosba akartak összesen 58 szír illegális bevándorlót szállítani. A sofőrök fejenként 200-300 eurót kértek a fuvarért.

Közülük két embert őrizetbe vettek a szegedi nyomozók. Egyiküket azért, mert már több alkalommal indult ellene büntetőeljárás ezen bűncselekmény miatt. Egy 37 éves csanyteleki férfi pedig azért került őrizetbe, mert augusztus 31-én reggel több piros lámpán is áthajtott, miközben 3 szír illegális bevándorlóval az autójában megpróbált elmenekülni az őt megállítani akaró rendőrök elől Szegeden. Végül kiugrott a kormány mögül, elfutott, de a rendőrök utolérték és elfogták.

A rendőrök a bűncselekmények elkövetéséhez eszközül használt járműveket lefoglalták.

(forrás: Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság)

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

A nap idézete

123 éve született Németh László (teljes nevén: Németh László Károly) Kossuth-díjas magyar író, esszéista, drámaíró, műfordító, 1998-tól a Digitális Irodalmi Akadémia posztumusz tagja.

Tovább »

A nap idézete

38 éve született Dér Henriett, művésznevén Dér Heni, Vajdaságból származó magyar énekesnő.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink