Sportra és vadászati programokra tesz át pénzt a gazdaságvédelmi alapból a kormány

A koronavírus-járvány okozta veszteségek és a lezárások miatti gazdasági válság ellenére is kiemelt támogatásokat utal a kormány különböző sportcélokra. Az mfor.hu vette észre a legfrissebb Magyar Közlönyben azt a kormányhatározatot, amivel közel 50 milliárd forintot osztottak szét, ebből közel 5 milliárd a Gazdaságvédelmi Alapból egyenesen sportcélokra ment.

A kormányhatározat értelmében 4,9 milliárd forint kerül az Emberi Erőforrások Minisztériumához (Emmi) sportági fejlesztési koncepciók megvalósításával összefüggő feladatok támogatása.

Falvak helyett most a városok kapnak több pénzt, a cikk szerint 16,3 milliárd forint a Magyar Falu Programból a Modern Városok Programba kerül át, de itt is elrejtettek egy sporttámogatást, ugyanis az alapon belüli átrendezéseknek köszönhetően sportlétesítmény-fejlesztések támogatására is jut újabb 862 millió forint – ezen felül a lap egy másik, 573 milliós sporttevékenység-támogatási összeget is említ.

Talán ennél is érdekesebb, hogy a Gazdaságvédelmi alapból egy másik melléklet alapján kis híján 10 milliárd forintot vesz ki a kormány, amit később kíván pótolni: a vasúti fejlesztésekre szánt pénzt csapolják meg, és odaadják ,,Nemzetközi vadászati, természeti és lovas rendezvények, valamint a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus megrendezésével összefüggő szervezési és lebonyolítási feladatok” támogatására, tehát újabb jelentős támogatás mehet a hírhedt vadászati kiállításra is.

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Makói Csípős kormányfüggetlen hírportál. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi ezer forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Legfrissebb híreink

A nap témája: Tovább szegényedünk, őszre várható a legdurvább infláció

Az őszi hónapokban tetőzik az infláció, majd ezt követően lassan mérséklődik, 2023 végén visszatér a jegybanki toleranciasávba és 2024 első félévében eléri a 3 százalékos jegybanki célt – mondta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) ügyvezető igazgatója az Inflációs jelentést bemutató online sajtótájékoztatón csütörtökön.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink