Szabályosan közlekedő motoros utasának halálát okozta

A Szegedi Járási Ügyészség vádat emelt azzal a szegedi nővel szemben, aki tavaly augusztusban Mórahalom és Ásotthalom között, gépkocsijával elütött egy szabályosan közlekedő motorost és mögötte utazó feleségét – közölte honlapján az ügyészség.

A vádirat szerint a vádlott lakott területen kívül, 2018. augusztus 14. napján, reggel 6 órakor, autóval közlekedett egy mellékúton. Sebességét azonban egy erősen jobbra ívelő kanyarban rosszul választotta meg, 90 km/h-s sebességgel próbálta meg bevenni azt. Emiatt járművének bal hátsó kereke átment a záróvonalon, majd a gépkocsi jobb eleje visszaperdült a jobb oldali, füves útpadkáról. A vádlott elvesztette uralmát a jármű felett, mely ezután teljesen átsodródott a szemközti sávba, ahol nekiütközött egy 4 tagú motoroskonvoj utolsó tagjának.

A szabályosan közlekedő motoros és felesége az ütközés erejétől átrepültek a személygépkocsi felett. A motor vezetőjének 8 napon belül gyógyuló sérülései keletkeztek, mögötte utazó felesége azonban olyan súlyos sérüléseket szenvedett, melyek következtében a helyszínen életét vesztette.

A Szegedi Járási Ügyészség halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emelt vádat a vádlottal szemben, akinek járművezetői engedélyét a nyomozó hatóság a helyszínen bevonta.

A vádlott bűnösségének kérdésében a Szegedi Járásbíróság fog dönteni.

(ugyeszseg.hu)

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink

Rács mögött a makói kerékpártolvaj

A rendőrségre 2024. január 24-én érkezett bejelentés, hogy egy makói udvarról két kerékpárt is elloptak. Az ügyben még folyt a nyomozás, mikor két további, a közelben elkövetett biciklilopás ügyében is feljelentést tettek.

Tovább olvasom »