Szegedi lakásokra specialzálódott két makói betörő

Több lakásba hatolt be két makói férfi az elmúlt esztendőben Csongrád-Csanád vármegyében. A szegedi nyomozók véget vetettek a sorozatnak, a duót elfogták és őrizetbe vették.

A megalapozott gyanú szerint a feltételezett elkövetők 2023. november 30-án betörtek egy szegedi lakásba, ahonnan csaknem 3 millió forint értékben loptak pénzt, illetve ékszereket. A nyomozók az elvégzett adatgyűjtés eredményeként azonosították a párost, majd néhány órán belül elfogták és előállították őket a Szegedi Rendőrkapitányságra.

Nem ez volt az első betörésük, 2022 áprilisában szintén egy szegedi lakásba jutottak be, akkor 200 ezer forinttal távoztak a helyszínről. Az azóta eltelt másfél évben többször törtek be különböző ingatlanokba, amikkel összesen több mint 40 millió forint értékű kárt okoztak a sértetteknek. A rendőrök a náluk tartott kutatás során pénzt és telefonokat foglaltak le.

A detektívek őrizetbe vették a 47 és 38 éves makói férfit, és kezdeményezték letartóztatásukat. Lopás bűntett megalapozott gyanúja miatt indult ellenük eljárás.

(police.hu)

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink