📺 Gulyás Gergely szerint szigoritás jöhet, hogy ne forduljon elő olyan, mint a makói Continentalban

Akár a jogszabályokon is szigoríthatnak, hogy a cégek ne küldhessenek el magyarokat, miután külföldieket vettek fel – így reagált Gulyás Gergely a makói Continental gyárban történtekre, írja az RTL.

Mint azt megírtuk, a makói Continental gyárában a bejelentések szerint novemberben és decemberben 50 dolgozót bocsátanak el. A dolgozók később a Népszavának azt mondták, kirúgásukat a faliújságról tudták meg és gyanújuk szerint az ő helyükre külföldi vendégmunkások érkeznek. A Continental azóta azt nyilatkozta, jogi lépéseket tesz az ellen a szakszervezeti titkár ellen, aki ehhez hasonló valótlanságokat állít a gyárról.

Az RTL Híradónak csütörtökön több munkás is ugyanazt mondta: úgy érzik, a vendégmunkások elvették a munkájukat. Egyikük, aki 20 éve dolgozott a cégnél azt nyilatkozta, teljesítményével nem lehetett gond, kirúgása előtt pont rá bízták a külföldiek betanítását

Gulyás Gergely miniszter a kormányinfón azt mondta, ezeket az eseteket ki kell vizsgálni és ha kell, bírságot is ki kell szabni a gyárra. Az említett nyilatkozatban a Continental cáfolta, hogy ilyen szintű tapasztalattal rendelkező kollegákat bocsátottak volna el, azt írták, többségében kölcsönzött munkaerőt küldtek el.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

16 millió forintba kerülnek Makónak és a községeknek az ivóvíz-konténerek

Makó és a társult önkormányzatok 16,8 millió forintot kérnek az államtól, hogy a kihelyezett ivóvíz-konténerek üzemeltetését kifizessék az Alföldvíznek. Mint az ismert, a konténerekre pedig azért van szükség, mert 5,3 milliárd forint elköltése után még továbbra sem jó az ivóvíz, ezért biztosítani kell ezeket a vízvételi helyeket.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink

Tovább olvasom »