Szeptembertől nyilvánosan is elérhetők lesznek az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések intézményi adatai, elkészült a közzététel módszertana – közölte szombaton Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter.
A nyilvánosságra kerülő információk egységes definíciókra, validált surveillance-adatokra és nemzetközi szakmai tapasztalatokra épülnek. Az adatok a Nemzeti Nosocomialis Surveillance Rendszer (NNSR) több év alatt kialakított adatbázisából származnak majd.
A tájékoztatóban hangsúlyozták: a cél nem a kórházak egyszerű rangsorolása vagy összehasonlítása, mivel az egyes intézmények fertőzési mutatóit jelentősen befolyásolja például az ellátott betegek állapota, az ellátás összetettsége, illetve a fertőzések felismerésének és igazolásának gyakorisága.
A közzétett adatok értelmezését ezért olyan kiegészítő mutatók is segítik majd, amelyek árnyaltabb képet adnak az intézmények helyzetéről. Az NNGYK szerint a rendszer célja a betegbiztonság erősítése, az egészségügyi intézmények minőségfejlesztésének támogatása és az egészségügyi ellátórendszer átláthatóságának növelése.
Az NNGYK tájékoztatójában ismertették: a módszertan kidolgozását széles körű szakmai egyeztetés előzte meg, amelyben infekciókontroll-szakemberek, szakmai szervezetek és fekvőbeteg-ellátást nyújtó intézmények képviselői is részt vettek.
Hegedűs Zsolt Facebook-bejegyzésében azt írta: a kórházi fertőzések visszaszorítása érdekében fontos szerepet játszik a transzparencia, ugyanakkor az adatok önmagukban nem elegendők. Szükség van azok elemzésére, a tapasztalatok visszacsatolására, valamint helyi, intézményi és országos szintű intézkedésekre is.

