Vasárnap gyűltek össze Bogárzó egykori lakói, hiszen megtartották őszi búcsújukat. A találkozót számos program színesítette.
A templom volt a központi helyszíne a hétvégi, bogárzói búcsúnak. Az elszármazottakat Farkas Éva Erzsébet polgármester köszöntötte, majd az épületben Pálfai Zoltán plébános nyitotta meg Szekeres István grafikus- és festőművész kiállítását. Az alkotó kötődik Bogárzóhoz, hiszen öt éves koráig élt itt.
A tárlat megnyitását követően Tóth Tibor színművész és Oláh Nóra pedagógus adott műsort, majd egy tótkomlósi zenekar és egy néptánccsoport szórakoztatta a jelenlévőket.
A Makóhoz közeli tanyaközpontban egykoron kétezren is éltek, ma tizenöt lakosa van, ám az elmúlt időszakban többen kedvet kaptak, hogy ideköltözzenek. Az elszármazottak egy évben kétszer találkoznak: egyszer tavasszal és egyszer szeptemberben.