Tatár Kis Szabolcs első, Restás Péter harmadik lett

Január elején két versenyen vettek részt a Duocor-Makói SVSE sakk szakosztályánák játékosai, ahonnan szép eredményekkel tértek haza – tájékoztatta oldalunkat Horváth Zsolt, a szakosztály ügyvezető elnöke. (Kiemelt képen Restás Péter és Tatár Kis Szabolcs.)

2020. január 2-5. között Szegeden rendezték meg a VII. Dr. Berecz Árpád Nemzetközi Sakk Emlékversenyt. Az „A” csoportban 51 fő nevezett, ahol 7 fordulót bonyolítottak le normál időbeosztással, azaz 2×90 percet + lépésenként 30-30 bónusz másodpercet kaptak a játékosok.

Makói képviseletben Tatár Kis Szabolcs nemzetközi mester, Horváth Zsolt FIDE mester és két ifjúsági játékos Udvardi Zalán és Kardos Levente ültek asztalhoz. A versenyt feszült helyzetek, szoros küzdelmek és érzékeny pillanatok jellemezték.

Első lett Tatár Kis Szabolcs 5,5 ponttal, negyedik helyezett Udvardi Zalán szintén 5,5 ponttal, ötödik Horváth Zsolt 5 ponttal, negyvenedik Kardos Levente 2,5 ponttal.

2020. január 4-5. között Gyulán volt a XXVI. Gyöngyösi Lázár Rapid Sakk Emlékverseny.

Makói sakk szakosztályt két játékosunk, Restás Péter FIDE mester és Králik Attila képviselte. A 9. fordulós megmérettetésen 23 sakkozó csatározott. Az időbeosztás 2×30 perc volt.

Gratulálunk Restás Péternek, aki remek játékkal 6 pontot szerezve a 3. helyezést érte el! Tizenegyedik lett Králik Attila.

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink