Tavaly 49 lakástűz volt adventi koszorúk miatt

November végén meggyújtottuk az adventi koszorú első gyertyáját, ezzel elkezdődött az ünnepi készülődés, a várakozás időszaka. Pár apró, de fontos szabály betartásával ez az időszak is biztonságban telhet – hívja fel a figyelmet a Csongrád-Csanád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.

Figyeljünk arra, hogy a gyertyák alatt legyen tűzálló alátét. A koszorú környékén ne legyen semmilyen gyúlékony anyag, hiszen a tűz könnyen átterjed a koszorúról az asztalon lévő tárgyakra, függönyre, ablakkeretre. A legbiztosabb megoldás, ha csak akkor ég a koszorún a gyertya, amikor a szobában tartózkodunk. Sose hagyjuk az égő gyertyákat felügyelet nélkül. Tavaly negyvenkilenc lakástűz keletkezett adventi koszorúk miatt. Idén november 24-én Gádoroson vált lakhatatlanná egy nyolcvan négyzetméteres családi ház egy korán meggyújtott adventi koszorú miatt.

Az országos adatok azt mutatják, hogy ősszel és télen naponta harminc lakástűzhöz riasztják a tűzoltókat, átlagosan negyvenöt percenként kigyullad egy lakás. Naponta két-három lakás lakhatatlanná válik a tűz miatt, kétnaponta pedig meghal valaki lakástűzben. Idén már több mint 6000 lakástűz volt, több száz ember szenvedett füstmérgezést, 86-an pedig életüket vesztették, közülük 71-en otthonukban.

A fűtési szezon kezdete óta országszerte huszonnégy áldozatot szedtek a lakástüzek, hatvan ember sérült meg.

A lakásokban keletkező tüzek legfőbb kiváltó oka a nyílt láng használata, az elektromos zárlat, a fűtőberendezések helytelen használata és a főzés. Több tragikus kimenetelű tűzesetben pedig az ágyban dohányzás okozott halálos kimenetelű balesetet. Advent idején az ünnepi koszorúk mécsesei is fokozott kockázatot jelentenek.

A Csongrád-Csanád megyei adatok alapján az október 15-én indult fűtési szezonban eddig 22 lakástűzhöz riasztották a tűzoltókat. Az elmúlt hétvégén Csongrád-Csanád megyében egy férfi meghalt Makón, egy másik férfit pedig súlyos égési sérülésekkel szállítottak kórházba Kiszomborról. November elején egy szegedi, Pálfi utcai tűzesetnél három embert, köztük egy csecsemőt is elszállított a mentőszolgálat.

A tűz a legtöbb esetben 1-2 négyzetméteres területet érintett, de volt ahol 120 négyzetméteren pusztítottak a lángok. Megyénkben eddig összesen 220 négyzetméternyi terület semmisült meg a tűzesetekben. A lakástüzek miatt eddig 60 egységünk végzett oltást a helyszíneken, a munkálatok összesen 18 óráig tartottak a lakástüzek helyszínén. Az esetek felében Szegedre riasztották a tűzoltókat, de több lakástűz volt Makón is. A kéményben lerakódott korom miatt négy esetben kellett beavatkozást végezniük a megyei egységeknek.

A Csongrád-Csanád megyei tűzesetek egyik helyszínén sem volt tűzjelző készülék. A hő-és füstérzékelők pedig bizonyítottan életeket és értékeket mentenek. A halálesetek megelőzhetjük  a füstérzékelő használatával. Egy jó minőségű füstérzékelő már a tűz keletkezésekor jelez, ekkor még sérülések nélkül ki lehet menekülni a lakásból. Füstérzékelővel a kár is sokkal kisebb lehet, hiszen minél hamarabb tudjuk riasztani a tűzoltókat, ők annál gyorsabban kezdik meg a mentést.

Tegyünk magunk és szeretteink biztonságáért. Vásároljunk az otthonunkba, vagy ajándékozzunk családtagjainknak, barátainknak hő-és füstérzékelőt. Szokatlan ötletnek tűnhet egy érzékelő a karácsonyfa alatt, de ezzel a kis készülékkel a biztonságot ajándékozzuk szeretteinknek.

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

Kiderült a makói Fidesz összes jelöltje

Lázár János feltöltött egy fotót az oldalára, amin rajta kívül kilenc fő látható, Farkas Éva mint polgármesterjelölt és még nyolcan, akik vélhetően a Fidesz képviselőjelöltjei lesznek Makón.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink