Teljes a sztrájkkészültség a Contitech makói gyárában

Elfogyott a türelem, a dolgozók sztrájkra is készek a Contitech Fluid Automotive Hungária Kft. makói gyárában – írja a 24.hu.

A cégvezetés nyáron egyoldalúan felmondta a kollektív szerződést, s így kontroll nélküli mértékben emelheti a túlmunkát. Önmagában már ez is felér egy hadüzenettel, ám a szakszervezet mostanáig várta, valóra váltja-e a munkakörülmények javítására – is – tett kecsegtető ígéreteit a cégvezetés. Nem tette. A helyi szakszervezet felmérése szerint a gyár dolgozóinak nagy többsége annyira belefáradt a körülményekbe, hogy nyilatkozott: bármikor kész egy komoly figyelemfelkeltő tiltakozó akcióra – olvasható a Gumiipari Szakszervezeti Szövetség (GSZSZ) közleményében.

Radics Gábor, a Gumiipari Szakszervezeti Szövetség elnöke úgy látja, az ott dolgozó embereknek végképp elegük lett a cégnél tapasztalt áldatlan állapotokból (egyebek között a járvány első hullámában végtelenül lecsökkentett létszám), és az előre kiadott pihenők, szabadságok miatti rengeteg túlmunkából. 

Szerinte azzal, hogy a nyáron egyoldalúan felmondta a munkáltató a kollektív szerződést, 2021 december 31-éig egyoldalúan ki tudják tolni a munkaidőkeretet. Így kontroll nélküli mértékben és gyakorisággal ledolgoztassa a járvány miatti tavaszi leállás idején kiesett munkaidőt. Így a cég gyakorlatilag a munkavállalóira terheli a korábbi gazdasági kiesést – véli Radics.

Szerinte a makói gyárosok a végletekig elfáradtak, hiszen a járvány tavaszi hullámában sok munkavállalót elküldtek a cégtől, s most az itt maradt jóval kevesebb munkást dolgoztatják a végletekig. Ráadásul, az itt maradt lojális munkatársaknak nemcsak szabadságuk nincs már – hiszen az év elején ki kellett venniük szinte mindet –, 2 hónapig jelentősen csökkentették a bérüket és a béren kívül juttatásukat, utólagos tájékoztatással időarányosították a megmaradt szabadságot is, ami tovább csökkentette azt.

A szakszervezet hónapok óta követeli a helyzet rendezését, ám a cégvezetés rendkívül lassú és sok időt felemésztő tárgyalássorozattal húzza az időt, nehezítve a megegyezést, így egyebek között a bértárgyalások megkezdését is – olvasható a közleményben. A munkáltató viszont állítja, a korábbinál is jobb szerződést szeretne, ezért készen áll a rendezésre. Ennek ellenére eddig mindössze egy, a szakszervezet szerint értékelhetetlenül gyenge javaslatot tettek az asztalra.

A makói gumigyár dolgozói nem látják a jövőt, azt sem tudják, emeli-e a bérüket a munkáltató, s ha igen, akkor mennyivel több munkabért remélhetnek jövőre– szögezi le Radics. A szakszervezet felmérte, hogy az ott dolgozók közül mennyien vennének részt tiltakozó demonstrációkon.  A szövetség vezetője leszögezte:a szakszervezetnek nem célja sztrájkolni, de nem veti el ennek a lehetőségét,ha annak jogszerű feltételei fennállnak. Az ezernél több megkérdezett munkatárs túlnyomó többsége írásban kijelentette: kész részt venni tiltakozó megmozduláson.

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

A nap idézete

95 éve született Psota Irén, a Nemzet Színésze címmel kitüntetett, kétszeres Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas magyar színművésznő, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink