? Tengeralattjáró ütközött a Titanic roncsába

Több mint egy évszázaddal azután, hogy egy jéghegynek ütközött és elsüllyedt az Atlanti-óceán északi részén a Titanic, ismét balesetet szenvedett. A napokban jelentették be, hogy egy kétszemélyes tengeralattjáró ment neki a hajóroncsnak hat hónappal ezelőtt, miközben kutatást folytatott és dokumentumfilmet forgatott a legénysége.

A 2019 júliusa és augusztusa közötti merülés során intenzív és nagyon kiszámíthatatlan áramlatok zavarták a munkát, a jármű alkalmanként véletlenszerűen érintkezett a tengerfenékkel és egy alkalommal a ronccsal – jelentette a műveletet végrehajtó EYOS Expeditions, amely a The Washington Postban is megjelent.

Az atlantai székhelyű RMS Titanic Inc. (RMST) értékmentő vállalat, amelynek kizárólagos joga van műtárgyak eltávolítására a roncsból, dühösen nyújtott be bírósági keresetet, amelyben

a cég a balesetről készült felvételeket követeli.

Az EYOS és a Nemzeti Óceán- és Légkörkutatási Hivatal (NOAA) – amely a terület védelméért felel és a fedélzeten megfigyelőt tartott – közel öt hónapja nem tájékoztatta az RMST-t és a bíróságot, amely aggodalomra ad okot.

A cég saját megfigyelője is hallgatott

Az EYOS először január 7-én értesítette a Virginia keleti területeiért felelős bíróságot az eseményről. Szerdán a NOAA szóvivője, Brady Phillips elutasította azt az állítást, miszerint eltitkolták volna az esetet az értékmentő cég elől, rámutatva, hogy a fedélzetén RMST-megfigyelő volt, aki tudott az eseményről és nem jelentette be azt.

A megfigyelő a kérdőre vonás után egy titoktartási nyilatkozattal indokolta hallgatását, de nem világos kivel kötötte a megállapodást. A NOAA szóvivője szerdán elmondta, a jelenlegi jogi csatában az RMST engedélyt kér a bíróságtól, hogy kivágja a hajótestet és kiemeljen tárgyakat onnan.

Az értékmentők korábban csak a roncs melletti törmelékmezőből gyűjthettek tárgyakat, nem pedig a belsejéből. Az RMST egy Marconi vezeték nélküli távírót szeretne eltávolítani  egy hangszigetelt helyiségből, amely 108 éve érintetlen.

Az utolsó kiadott veszélyjelzések

A roncs természetes hanyatlása azt jelzi, hogy a mennyezet egy éven belül összeomolhat és örökre eltemetheti a rádiót – indokolta kérését az RMST. Az ügy meghallgatását február 20-ra tervezik. Az eszközt vészhívások küldésére használták 1912 áprilisában, miután a Titanic jéghegynek ütközött.

„Jöjjön azonnal. Jéghegynek ütköztünk. CQD (SOS), öregem” – fogalmazott Jack Phillips, a vezeték nélküli távíró kezelője, az ütközés után egy közeli hajóra továbbított vészjelzésében. Aztán azt írta: „Kis hajókkal szállítjuk az utasokat. Nők és gyermekek vannak a csónakokban. Nem tudunk sokáig kitartani. Fogynak az erőforrásaink ”.

Az utolsó üzenet az volt:

„Gyere gyorsan. A motortér majdnem megtelt”.

Phillips több mint 1500 emberrel együtt a Titanicon halt meg.

(hirado.hu)

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

A nap idézete

95 éve született Psota Irén, a Nemzet Színésze címmel kitüntetett, kétszeres Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas magyar színművésznő, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink