📺 Tízezrek tüntettek Bécsben a holnaptól érvényes korlátozások ellen

A rendőrség szerint harmincöt, a szervező Szabadságpárt szerint viszont 100 ezres tömeg vonult az utcára. Ausztriában hétfőtől tíznapos zárlat lesz érvényben mindenkire, függetlenül attól, hogy beoltották-e a koronavírus ellen, vagy sem.

Az ismert szélsőjobboldaliakat, holokauszttagadókat és oltáselleneseket is felvonultató tömegben feltűnt transzparensek némelyike egyenlőségjelet tett a fasizmus és az oltási kötelezettség közé. Sokakon a vészkorszakban a zsidók által hordott csillagok tűntek fel – rajtuk az oltatlan felirattal –, sőt, voltak, akik a kancellárt az auschwitzi koncentrációs tábor orvosához, Josef Mengeléhez hasonlították.

A tiltakozáson a Szabadságpárt elnöke nem képviseltette magát, mivel egyes értesülések szerint pénteken pozitív lett a koronavírus-tesztje.

Ausztriában egyelőre a lakosság kétharmadát oltották be, a szabad kórházi ágyak száma pedig egyre csökken, így az eredetileg tíz napra tervezett lezárásokat újabb tíz nappal meghosszabbíthatják majd, sőt, az oltatlanok ezután is karanténban lesznek – egészen addig, míg nem döntenek az oltás felvétele mellett – írja az MTI.

(Fotó: MTI/AP/Lisa Leutner)

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

Covidos lett Szabó Bálint

Az első tünetek pénteken éjszaka jelentkeztek, a teszt a mai napon lett pozitív; jelenleg klinikai ellátásban részesül – olvasható a Mindenki Szegedért Mozgalom oldalán.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink

Covidos lett Szabó Bálint

Az első tünetek pénteken éjszaka jelentkeztek, a teszt a mai napon lett pozitív; jelenleg klinikai ellátásban részesül – olvasható a Mindenki Szegedért Mozgalom oldalán.

Tovább olvasom »

A WHO európai igazgatója szerint a kötelező oltás a végső megoldás

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) európai regionális vezetője, Hans Kluge szerint a szervezetet nagyon aggasztja a vírus terjedése a kontinensen, a covid ugyanis márciusig akár 500 ezer ember halálához is vezethet, ha nem tesznek azonnali lépéseket a régió országai azért, hogy megfékezzék a járványt – írja a BBC cikke nyomán a Telex.

Tovább olvasom »

Bedrogozva verte agyon, majd gyújtotta fel kislányát egy aradi férfi

Mint arról beszámoltunk, egy gyermek részben megégett holttesttét október 31-én találta meg egy aradi temető közelében egy kutyát sétáltató férfi. Az aradi törvényszéki ügyészség megállapította, hogy kábítószer hatása alatt volt tettének elkövetésekor a 23 éves aradi férfi – számolt be róla az aradihirek.ro.

Tovább olvasom »