Több ezren tüntettek a pedagógusok mellett és az oktatásért

Tüntetést szervezett több pedagógusszervezet szombat délután öt órára a Klebelsberg Központ Bajcsy-Zsilinszky úti épülete elé. A november 30-i elbocsájtások ellen tiltakoznak: három budapesti gimnáziumból nyolc tanárt rúgtak ki azonnali hatállyal. A szervezők szerint több ezren lehettek az eseményen – írja az Euronews.

Az eseményen többször elhangzott a ,Nincs tanár, nincs jövő!” szlogen, amely a tanártüntetések egyik jelmondatává vált.

A tüntetés első felszólalója Törley Katalin volt, a Tanítanék mozgalom alapítója. Elmondta, hogy a tüntetések lényege, hogy felhívják a figyelmet az oktatás állapotára Magyarországon, majd bejelentette, hogy a tiltakozások folytatódnak jövő év elején. 

A Pedagógusok Szakszervezetének elnöke, Szabó Zsuzsanna beszédében azt hangsúlyozta: a diákok alapjoga sérül a kirúgásokkal, és szerinte az oktatási rendszert már csak a tanárok hivatástudata tartja életben. Hozzátette:

,,A szegénységet választják azok, akik a tanári hivatást vállalják”.

Nagy Erzsébet, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének képviselője úgy fogalmazott, Orbán Viktor és Pintér Sándor szintet lépett, mert a tiltakozók petícióját nem volt idejük átvenni, arra viszont jutott, hogy kirúgják a tanárokat. Szerinte a november 30-án elbocsájtott tanárokat véletlenszerűen választották ki.

Két szülői is színpadra állt, valamint az ADOM diákmozgalom és az EDF képviselői. Az eseményen részt vett Pankotai Lili, aki az október 23-án tartott tüntetésen elmondott slamjével került be a hírekbe. és Molnár Áron egymásra felelgetve olvasták fel slam poetry költeményüket.

A rendezvény végén egyszerre lépett színpadra a Karinthy, a Vörösmarty és az Eötvös Gimnáziumból most kirúgott nyolc tanár, és a Kölcseyből korábban elbocsájtott öt pedagógus. Megköszönték a diákok és a szülők támogatását, az ellenállás folytatását és kiterjesztését kérték.

A tüntetés este hét óra körül ért véget. A tömeg elénekelte a Mi vagyunk a Grund című dalt, majd a békésen feloszlott.

December 8-ra, csütörtökre újabb sztrájkot, jövő hét péntekre, december 9-re pedig újabb tiltakozást szerveznek. 

(Fotó: PDSZ – Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete)

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Makói Csípős kormányfüggetlen hírportál. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi ezer forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink

A nap témája: A héten is sok lesz a napsütés

A héten is kora nyárias idő várható sok napsütéssel, gomolyfelhőkkel és 25 Celsius-fok körüli maximumokkal. Kedden többfelé, a hét többi napján elszórtan lehet zápor, zivatar – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.

Tovább olvasom »