A Szegedi Járási Ügyészség vádat emelt egy hulladékszállító teherautó sofőrjével szemben, aki két évvel ezelőtt figyelmetlenségből kollégája halálát okozta. A közleményben egy Makó környéki falut említenek, de az eset Csanádpalotán történt.
A férfi 2021. július 13-án, a délelőtti órákban vezette kukásautót, melynek hátsó két fellépőjén szállította munkatársai tartózkodtak. A férfi a teherautóval tolatva hajtott be egy olyan utcába, melynek végén nem tudott volna megfordulni.
Az úttestre azonban kilógott egy ott parkoló autó orra, ezért, hogy ne menjen neki, a vádlott megpróbálta kikerülni. Ezt azonban rosszul hajtotta végre, járműve bal hátuljával tolatás közben nekihajtott egy villanyoszlopnak, és odapréselte ahhoz a fellépőn álló kollégáját, aki a kórházba szállítását követően meghalt.
Az ügyészség megállapítása szerint a hátsó kezelői helyen eleve nem utazhatott volna senki, ezért mindenképpen a sofőr volt a felelős. Az ügy a bíróságon folytatódik.
(Fotó: ügyészség)
Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket? A Makói Csípős kormányfüggetlen hírportál. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat. Havi ezer forint is nagy segítség! |