? Trükközött a rendszámtáblával

El akarta kerülni az útdíj befizetését egy tehergépkocsi-vezető Csongrád megyében, aki egy távirányítóval működő szerkezet segítségével tette felismerhetetlenné az első rendszámtábláját.

A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának munkatársai 2020. március 24-én nem sokkal 14 óra után figyeltek fel az M43-as autópályán, egy Makó irányába haladó tehergépjárműre, amelynek első rendszáma nem volt olvasható. A rendőrök a Rákóczi telepi kihajtónál megállították a kamiont, amelynek rendszámtáblája ekkor már ismét látható volt. Az ellenőrzés során megállapították, hogy a sofőr egy távirányítóval működtethető szerkezet segítségével tudta a hatósági jelzést eltakarni, illetve ismét láthatóvá tenni. A jármű vezetője így akarta elkerülni az útdíj megfizetését.

Az egyenruhások a sofőrrel szemben szabálysértési feljelentést tettek.

(police.hu)

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink