? Tüntetők várták Orbán Viktort Prágában

Tüntetők fogadták Prágában a cseh miniszterelnökhöz hivatalos látogatásra érkező Orbán Viktort – adja hírül az Euronews. Az éppen megérkező kormányfő felé a demonstrálók azt skandálták, hogy „szégyen”.

Andrej Babiš cseh miniszterelnök saját rezidenciáján fogadta a magyar kormányfőt; tárgyalási témáik között szerepelt a gazdasági, ipari és védelmi együttműködés, a migráció, valamint a koronavírus-járvány is.

Babiš és Orbán azt a választókörzetet is felkeresi, ahol a cseh kormányfő indul az október 8-án és 9-én tartott parlamenti választáson. Este Miloš Zeman államfő fogadja majd a magyar miniszterelnököt.

Cseh sajtóértesülések szerint Orbán Viktor még Babišsal az oldalán abba a katonai repülőgép-gyárba is ellátogat, amely a tervek szerint 51 százalékban magyar tulajdonba kerül. A két kormányfő fontos szövetségese egymásnak az európai színtéren, a felmérések alapján azonban Babišnak izgulnia kell az októberi választás eredményét illetően.

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink