Új gépsorokat telepít a Continental – Budapesten és Veszprémben

A Continental az újgenerációs járműelektronikai termékek gyártásának megkezdéséhez új gépsorokat telepít Budapesten és Veszprémben 25,6 milliárd forint értékű beruházással. A kormány 7,7 milliárd forint vissza nem térítendő készpénztámogatást ad a cégnek.

A beruházásbejelentő sajtótájékoztatón Szijjártó Péter külgazdasági miniszter kijelentette, a kormány nem a munkanélküliséget, hanem az azzal szembeni harcot finanszírozza és ebben a vállalatok szövetségesek, a nehéz időszakban újabb fejlesztésekről hoznak döntéseket. Magyarország pedig az új világgazdasági korszak nyertesei közé tartozik, a világgazdasági kapacitások újraelosztásáért folyó éles versenyben pedig komoly győzelem a Continental Automotive Hungary Kft. beruházása.

Keszte Róbert, a Continental Automotive Hungary Kft. ügyvezető igazgatója felidézte, hogy cégcsoportjuk 2013 óta stratégiai partnere a magyar kormánynak, így a koronavírus miatti világjárvány miatti nehéz időszakban is.

Az ügyvezető igazgató elmondta, hogy az idei év nehéz időszak a világ autóipara számára, mert a pandémia miatt jelentős árbevételkiesés lesz, és ebben a helyzetben is finanszírozni kell az ágazati átalakuláshoz szükséges jelentős ráfordításokat.

Mint arról beszámoltunk, a vállalat makói dolgozói sztrájkra készülnek, a szakszervezet hamarosan a lebonyolítás részleteiről egyeztet a munkáltatóval.

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

A nap idézete

95 éve született Kányádi Sándor, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas erdélyi magyar költő.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink

Elkezdődött az ajánlásgyűjtés

Tegnap, április 20-án, szombaton kezdődött az európai parlamenti, helyi önkormányzati és nemzetiségi önkormányzati választás kampányidőszaka. A jelöltek és jelölő szervezetek megkezdhetik az ajánlások gyűjtését.

Tovább olvasom »