Újabb ingyenes macska ivartalanítási program indul Vásárhelyen

Újabb ingyenes macska ivartalanítási programot indított április elsejével a Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesülete a svájci Susy Utzinger Alapítvány támogatásával.

A szervezet megalakulása óta vallja, hogy az igazi mentés a megelőzés! A maroknyi csapattal, de annál aktívabban működő szerény egyesület megközelítőleg ezer cicát ivartalaníttatott már a városban és környékén. Elsősorban az utcán élő, kolóniás, gazdátlan egyedekre fókuszálnak, ám sok esetben nehéz helyzetben élő, állattartó családoknak is segítenek.

Balogh Ernő az egyesület elnöke elmondta, hogy svájci partner szervezetük nem most először segít az ivartalanítási programok finanszírozásában. Több éve kapcsolatban állunk Susy Utzinger alapítványával és magyarországi képviselőjével, Mészáros Gabriellával. Volt, amikor állateledellel segítették a védenceiket vagy képzésen vehettek részt. Hozzátette, a szervezet egyébként nincs kapcsolatban másik külföldi szervezettel, nem importálnak állatokat külföldre. Évente mindössze pár alkalommal történik külföldre történő örökbeadás, például Ausztriába. Az állatok családokhoz kerülnek, ellenőrzött körülmények között.

Balogh Ernő kiemelte, folyamatosan fejlesztik az Állatvédelmi- és Szabadidős Központjukat is, most a Cicalakjukat szeretnék bővíteni. Korábban plusz egy kennelt tudtak az állatbarátok adományainak köszönhetően felállítani, amelynek jelenlegi lakója Virsli kutyus, akit láncról mentettek. Apró léptekben, de fokozatosan építkezik a szervezet. Kiemelten fontosnak tartják a kapcsolattartást a hatósági főállatorvossal, az önkormányzattal.

Legutóbb Kis Andrea alpolgármester asszonnyal és munkatársaival tárgyaltak a szervezet képviselői és a város állatbarátai, ugyanis hatalmas problémát okoz a közterületen élő, elszaporodott cicák jelenléte egy-egy lakóközösségben. Az egyesület szeretne segíteni és most az ivartalanítási program arra is lehetőséget ad, hogy ezeken a területeken ivartalaníttassanak.

A félreértések elkerülése érdekében azonban fontos tisztázni, hogy a támogató szervezet az elvégzett és pontosan dokumentált munka után, az állatorvosnak fizet a műtétekért. Az egyesület nem kap egy forintot sem, a munkát önkéntesként végzik el az állatbarátok segítségével. A támogatás kizárólag az ivartalanítást fedezi, ha egyéb betegségben szenved az állat, parazita mentesíteni kell, azt az egyesületnek önerejéből kell kifizetnie.

A szervezet képviselői várják azon etetők jelentkezését, akik tudnának segíteni a befogásban, a szállításban és a lábadoztatásban. Sajnos mindenhová nem tudnak odaérni, így az etetőkön most sok múlik. Ők egyébként is jól ismerik a cicákat, hiszen kapcsolatban állnak velük hónapok, évek óta. Az egyesület mindenben segít, elkészítették a “Segítség a megfelelő lábadoztatáshoz” című plakátjukat is, amelyben alap információk vannak.

A programban a Kovidoki Állatorvosi Rendelő vesz részt. Dr. Kovács István állatorvossal több éve kapcsolatban áll az egyesület és eddig minden ivartalanítási programban részt vett. Kovidoki és csapata egyébként tavaly decemberben megkapta a szervezettől a ,,Legállatibb állatorvos” címet.

A programra jelentkezni e-mailben lehet az elnok@hmvhelyiallatvedok.eu címen keresztül.

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Makói Csípős kormányfüggetlen hírportál. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi ezer forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Legfrissebb híreink

A nap témája: Tovább szegényedünk, őszre várható a legdurvább infláció

Az őszi hónapokban tetőzik az infláció, majd ezt követően lassan mérséklődik, 2023 végén visszatér a jegybanki toleranciasávba és 2024 első félévében eléri a 3 százalékos jegybanki célt – mondta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) ügyvezető igazgatója az Inflációs jelentést bemutató online sajtótájékoztatón csütörtökön.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink

Nehéz hetek előtt állnak a vásárhelyi állatvédők

A júniusi hónap is kihívásokkal teli lesz a Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesülete életében. Az állatbarátok segítségére számítanak, hiszen anyagi nehézségekkel küzd a szervezet. A júniusi hónapra összesen 150 000 forintot kell összegyűjteniük ahhoz, hogy állataikat elláthassák, számláikat befizethessék. A jó lelkű, állatbarát adományozók segítségében bíznak.

Tovább olvasom »