Újr három kis krokodillal bővült a Szegedi Vadaspark

Bobó és Barbi, a szülőpár nemcsak a tojásaikra vigyáznak, és segítik a kicsinyeik kikelését, hanem még utána is óvják őket. A három kiskrokodilt így többnyire a szülők közelében láthatják legtöbbször azok a látogatóink, akik észreveszik az olyan apró részleteket is, mint három ilyen apró páncélos hüllő – írja a Szegedi Vadaspark honlapja.

A Vadaspark a tompaorrú krokodilokat európai törzskönyvi program keretében tartja és tenyészti. Az, hogy Bobóra és Barbira bíznak mindent és a helyükön kelnek ki az utódaik, különlegességnek számít. Ennek oka, hogy a tojások speciális környezeti feltételeket igényelnek, meghatározott hőmérséklettől a megfelelő páratartalomig. Hüllők között nem megszokott viselkedés, de a krokodilfélékre jellemző az ivadékgondozás, a természetben is védik a kicsinyeiket, akár két éves korukig is. Közép-afrikai élőhelyén szükség is van erre, hiszen számos veszedelem fenyegeti őket, a nagyobb halaktól a gázlómadarakig. A legnagyobb veszélyt sajnos náluk is az ember jelenti, bár inkább az idősebb egyedekre, hiszen elsősorban a húsáért vadásszák ezt a krokodilfajt.

A szegedi krokodiloknak természetesen nem kell az emberektől tartaniuk. A kis krokodilok egyelőre ízeltlábúakat kapnak gondozóiktól, ahogy nagyobbak lesznek, úgy kapnak majd kisebb halakat is. Ahogy az idősebb, előző években kelt testvéreiket, úgy őket is idővel más állatkert fogja majd fogadni.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

Több első véradó is jelentkezett Makón

Újra összejöttek ezen a héten is a makói véradóhősök, hogy életeket menthessenek – számolt róla a Magyar Vöröskereszt Csongrád-Csanád megyei szervezetének Véradással foglalkozó oldala szombaton.

Tovább »

Megalakult a Kétfarkú Kutya Párt makói sejtje

Péntek este tartotta alakuló megbeszélését a Makói MKKP sejt, amelyre meghívást kapott a Makói Csípős is. A passzivisták oldalunknak elmondták, szeretnének értéket létrehozni a városban, emellett fontos helyi ügyekre felhívni a figyelmet.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink

Megalakult a Kétfarkú Kutya Párt makói sejtje

Péntek este tartotta alakuló megbeszélését a Makói MKKP sejt, amelyre meghívást kapott a Makói Csípős is. A passzivisták oldalunknak elmondták, szeretnének értéket létrehozni a városban, emellett fontos helyi ügyekre felhívni a figyelmet.

Tovább olvasom »