Újra jelentkezett a Borkait lebuktató Ördög Ügyvédje

Közösségi oldalán jelentkezett az Ördög Ügyvédje, aki korábban a Borkai-ügyet is kiszivárogtatta, amely az egykori győri polgármester politikai karrierjébe került.

A bejegyzésében azt írta, hogy 

,,az ügyészséget és a Fidesz-csicska Polt Pétert jobban érdekli, ki az ördög ügyvédje, mintsem hogy a fideszes tolvajok után nyomozzanak. Még a svájci hatóságokat is megkeresték miattam. Bár kitartóan kutatnak utánam, én nem bujkálok. Sőt. Ott álltam az elmúlt időszak több botrányának kirobbantása mögött.”

Hozzátette, hogy ő addig sem tétlenkedett, ugyanis állítása szerint összegyűjtött az elmúlt egy évben 100 millió forint készpénzt.

Mint írta, ezt az a személy kapja meg, aki segít

,,egyértelmű bizonyítékokkal lebuktatni elsősorban Szijjártó Pétert, Rogán Antalt. De jöhet más fideszes nagykutya is. Orbánra vonatkozó adatoktól sem fogok megijedni.”

Megjegyezte, hogy vár minden olyan információit is, ami korrupció, visszaélés feltárását segíti, így például ,,az OGYÉI becsületes munkatársaitól az orosz és kínai vakcinákra vonatkozó valódi értékelő jelentéseket.” Azt írta, hogy nyilvánosságra hozza az is, hogy ,,külsősök készítették őket.” Véleménye szerint a vakcinák beszerzésére adott pénz útja is tartogat számos meglepetést.

Az ügyészséget és a Fidesz-csicska Polt Pétert jobban érdekli, ki az ördög ügyvédje, mintsem hogy a fideszes tolvajok…

Közzétette: Az ördög ügyvédje – 2021. április 1., csütörtök

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Makói Csípős kormányfüggetlen hírportál. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi ezer forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

A nap idézete

138 éve született Benedek Marcell, magyar egyetemi tanár, író, irodalomtörténész és műfordító, színházigazgató. Benedek Elek író fia.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink

Hiába van folyamatban per, az Oktatási Hivatal megszűntnek nyilvánította a Bartókot, mint székhelyet

Amikor azt hiszed, Bartók-ügyben már mindent láttál, hát nem. Legújabb húzás az Oktatási Hivatal részéről történt: a tankerület bejelentése alapján a nyilvántartásban 2023. szeptember 14. napján megszűntnek nyilvánították a Bartók székhelyintézményt – számolt be róla a bartókos szülők jogi képviselője, Kotroczó Béla.

Tovább olvasom »