Unta a meccset, tizenegyespárbajt parancsolt az elnök

[ad 1]

Az elmúlt hetekben attól volt hangos a hazai sportsajtó, hogy a nézők lényegében elfogytak a lelátókról. Sokan a szurkolói kártyával, mások a hazai futball minőségével magyarázzák az érdeklődés hiányát. Tény és való, nem mindig könnyű végigszenvedni egy NB1-es 90 percet. Egy Afrikából érkező forradalmi megoldás azonban kiutat jelenthet számunkra is. 

Mohamed Ould Abdel Aziz mauritániai elnök díszvendégként meghívót kapott az ország nemzeti kupájának döntőjére. Udvarias ember lévén el is ment. Ám a mérkőzés színvonalával elégedetlen volt, ezért 1-1-nél a 63-ik percben ügy döntött, kissé felpörgeti az eseményeket.

Az államfő úgy rendelkezett,

a meccset innentől döntsék el tizenegyesekkel. 

A forradalmi megoldás nem nyerte el a szurkolók tetszését, még a végül győztesként végző csapat táborában is hatalmas volt a felháborodás. Az ország futballszövetségének elnöke szerint azonban a rendhagyó befejezésre a „szabályok értelmében” került sor, és ebbe „a két csapat edzője is beleegyezett”. Ez utóbbi azért annyira nem meglepő, hiszen az észak-afrikai országban 2005 óta katonai diktatúra van, Aziz három évvel később ragadta magához a hatalmat, megdöntve az előző katonai juntát.

(alfahir.hu)

[ad 2]

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink