A jobbikos Potocskáné Kőrösi Anita ezt a kérdést tette fel az Országgyűlés hétfői ülésén. Érdemi válasz nem érkezett rá a kormánytól.
Az érettségi előtt álló fiatalok izgatottan várják a tanév egyik legfontosabb eseményét, a szalagavó bált. A legtöbb helyen lefixálták az időpontokat és a helyszíneket. Azonban múlt héten meghosszabították a veszélyhelyzetet, így fenntartva a szabályozásokat a közösségi rendezvényekre – fejtette ki Potocskáné. Elmondása szerint szülők kérdezték tőle, ha lehet vadászati kiállításon kóvályogni, akkor milyen veszélyhelyzet keletkezik a sportcsarnokokban, ahol a diákok előadják a keringőt és feltűzik nekik a szalagot? Hogy-hogy ezeket a rendezvényeket nem mentesítették eddig? Már másfél évet elvettek ezektől a diákoktól – fogalmazott felszólalásában.
Erre Rétvári Bence államtitkár ,,válaszolt„. Arról kezdett el beszélni, hogy a járvány ellen a legfontosabb védekezés az oltás, a 18 év alattiak oltásába is belekezdtek, az egyes országok védekezését bemutató felmérésében pedig Magyarország a második helyen szerepel és a pedagógusok között nagyon magas az átoltottság. Szerinte nem oltásellenes határozatokat kellene a parlament elé beterjeszteni.
Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket? A Makói Csípős kormányfüggetlen hírportál. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat. Havi ezer forint is nagy segítség! |