Vádat emeltek: Angliában élt, de felvette a családi pótlékot

A Szegedi Járási Ügyészség vádat emelt azzal a nővel szemben, aki hat éven keresztül vette fel jogosulatlanul a családi pótlékot.

A vádirat szerint a vádlott 2002-ben igényelte a családi támogatást, majd 2010-ben kérelmét akként módosította, hogy egy megyebeli kisvárosban levő ingatlant állandó lakcímként megjelölve, egyedülállóként kérte a családi pótlék folyósítását. A kérelem alapján a megyei kormányhivatal havi 13.700 forintot folyósított a részére.

A családok támogatásáról szóló törvény szerint a jogszabály hatálya a Magyarország területén élő állampolgárokra terjed ki, a vádlott pedig életvitelszerűen 2012. júniusától Angliában élt, hazai lakcímén nem tartózkodott, így a támogatásra nem volt jogosult.

A vádlott megszegte azon kötelezettségét, mely szerint minden, a támogatás szempontjából jelentős változást 15 napon belül be kell jelentenie, különösen a lakcímváltozás tényét.

A vádlott a kiköltözése és a 2018. októbere közötti időszakban jogosulatlanul vett igénybe mintegy 1,054 millió forint családi támogatást.

A járási ügyészség a vádlottat nagyobb vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntettével vádolja.

A vádlott bűnösségéről a Szegedi Járásbíróság fog dönteni.

(ugyeszseg.hu)

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink