Vádemelés: Vascsővel ütötte fejbe egy megyebeli tanyán

A Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség vádat emelt azzal a férfival szemben, aki féltékenységből okozta a sértett halálát.

A vádirat szerint a vádlott és felesége között hosszabb ideje megromlott a kapcsolat és emellett rendszeresen veszekedtek is, mindennek ellenére együtt éltek egy megyebeli tanyás ingatlanban.

A vádlott 2020. július 5. napján, a kora esti órákban átnézte felesége mobiltelefonját és észlelte, hogy rendszeresen beszélget a sértettel. A vádlott kérdőre vonta feleségét, veszekedtek, melynek során a férfi megfenyegette a nőt, hogy az édesanyját valamint közös gyermeküket, mind pedig a sértettet megöli. A vádlott felesége mindeközben értesítette a sértettet, hogy „baj van”, aki a helyszínre indult. A vádlott erről tudomást szerezve magához vett egy 25 cm pengehosszúságú kést és egy 50 cm hosszú vascsövet, majd a sértettel az ingatlan előtti úttesten találkoztak össze. Itt közöttük vita kezdődött, melynek során kölcsönösen megütötték egymást, majd a vádlott a vasrúddal egyszer a sértettet fejen ütötte. A férfi az ütés hatására azonnal összeesett, a fejét az aszfaltba ütötte, és eszméletét vesztette. A további bántalmazást egy arra kerékpározó személy akadályozta meg.

A sértett olyan súlyos koponyasérüléseket szenvedett el, hogy kórházba szállítását követően többszörös műtéti beavatkozás ellenére életét vesztette.

A főügyészség a vádlottat halált okozó testi sértés bűntettével vádolja.

A vádemeléskor letartóztatásban lévő vádlott bűnösségéről a Szegedi Törvényszék fog dönteni.

(ugyeszseg.hu)

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Makói Csípős kormányfüggetlen hírportál. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi ezer forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

Interaktív táblákkal gyarapodott a makói Návay iskola

Tegnap, Mikulás napján 10 darab okostáblát kapott a fenntartótól a Hódmezővásárhelyi SZC Makói Návay Lajos Technikum és Kollégium, ezzel lényegében megközelítették a 100 százalékos ellátottságot. A jó hírről csütörtökön sajtótájékoztatón számoltak be.

Tovább »

A legtöbb Spar sem nyit ki szenteste napján

A karácsonyi ünnepekre való nyugodt, békés odafigyelés érdekében a SPAR Magyarország december 24-én az INTERSPAR-okat és egyes bevásárlóközpontokban lévő SPAR és City SPAR szupermarketeket kivéve zárva tartja saját üzemeltetésű üzleteinek jelentős részét.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink

Elkezdődött ,,Muki” újabb pere Szegeden

Elkezdődött annak a makói férfinak a pere hétfőn a Szegedi Törvényszéken, aki tíz hónappal azután, hogy szabadult a különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt rá kiszabott büntetéséből, tavaly tavasszal megpróbálta megfojtani nővérét.

Tovább olvasom »