? Varga Ferenc: a kormány se nem nemzeti, se nem keresztény, nem is hozzáértő

A kormány a saját maga által okozott szociális és gazdasági válság hatását nem képes kezelni – jelentette ki keddi napirend előtti felszólalásában Varga Ferenc, a Jobbik Csongrád-Csanád megyei országgyűlési képviselője.

A jobbikos politikus hozzáfűzte, a napokban az is kiderült, hogy szeretnének kibújni a felelősség alól, ezt pedig jól példázza a szociális törvény módosítása.

Varga felidézte, eddig a szociális ellátás feltételeinek biztosítása az egyén, a család, a helyi önkormányzat és az állam feladata volt. A módosítás szerint már elsősorban az egyén, ezt követően a családja, a települési önkormányzat, majd a támogatásban részesülő karitatív szervezetek, és a sorban csak ötödikként megjelenő állam felelőssége lenne az egyén szociális biztonsága.

Szavai szerint ez azt jelenti, hogy ,,az egyén oldja meg a problémáit úgy, ahogy akarja, kormányzati segítségre csak a legvégsőbb esetben számíthat, akkor sem valami sokra”.

Gyakorlatilag az állam kivonul a szociális ellátási rendszer működtetéséből

– hívta fel a figyelmet Varga Ferenc, megjegyezve, szerinte a kormány se nem nemzeti, se nem keresztény, s még csak nem is hozzáértő. Értékelése alapján

a módosítás életszerűtlen, kivitelezhetetlen, és kizárólag a felelősségáthárításról szól.

A Jobbik képviselője arról is beszélt, hogy ,,családok százezreinek a megélhetése került veszélybe” a Fidesz gazdaságpolitikájának köszönhetően, ami forintromlást, inflációt és rezsidrágulást eredményezett.

Ahelyett, hogy az emberek oldalára állnának, tovább feszítik a húrt, és további terheket rónak rájuk pontosan az ilyen törvénymódosításokkal

– fogalmazott.

Varga Ferenc szerint a kormánynak ,,az önkormányzatok tekintetében sem lehet makulátlan a lelkiismerete”, mivel ,,az elmúlt években folyamatosan és tudatosan véreztették ki őket”.

Az önkormányzatok túlnyomó többsége a megnövekedett energiaköltségek miatt arra kényszerül, hogy lekapcsolja a közvilágítást, bezárja kulturális és szociális intézményeit. A szociális törvény módosításával tovább súlyosbítják helyzetüket – tette hozzá.

Erről konzultáljanak majd az emberekkel, ne a brüsszeli szankciókról, amiket éppen Önök fogadtak el az Európai Parlamentben!

– emelte ki.

(alfahir.hu, fotó: Béli Balázs/Alfahír)

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink

Folytathatja munkáját a makói gyepmester

A napokban a Makói Kistérség Többcélú Társulása újra megbízta a vállalkozót 2025. szeptember 30-ig, 1,6 millió forintért. A nyári videó miatt egyelőre nem állapítottak meg állatkínzást, ezért a hódmezővásárhelyi vállalkozó tovább üzemeltetheti a gyepmesteri telepet.

Tovább olvasom »