? Zacher Gábor szerint Orbán Viktor példát mutathatna azzal, hogy lefogy

– Ha az ország egyik vezető személyisége keményen elhízva kiállna az emberek elé, és azt mondaná: emberek, fogyjunk le 25 kilót egy év alatt, annak lenne népegészségügyi haszna – többek közt ezt mondta Zacher Gábor toxikológus-mentőorvos az RTL Portré című műsorában.

Erről annak kapcsán beszélt, hogy a magyar a negyedik legelhízottabb nemzet. – Egy snájdig miniszterelnök mellett ott van a nagyon kövér magyar miniszterelnökünk, ahelyett, hogy példát mutatna – jegyezte meg.

Zacher azt is felvetette:

„Költünk bombás óriásplakátokra több tízmilliót, de arra nincs pénz, hogy prevencióra, megelőzésre költsünk”.

Véleménye szerint az emberek az információhiány miatt nem járnak el szűrésekre, így ez lehet az oka annak is, hogy itthon tízszer annyi nő hal meg méhnyakrákban, mint Finnországban. Szintén részben a megelőzés hiányának tudja be azt, hogy hazánkban haltak meg az egyik legtöbben a koronavírus miatt.

„Ne keressük az Origón, sem az M1-en, a Kossuth Rádió sem szokott nagyon nyilatkozni arról, hogy az egymillió lakosra vonatkoztatott covidos halálesetek szempontjából Magyarország a negyedik legrosszabb a listán. Peru, Észak-Macedónia és Bulgária után rögtön mi jövünk.”

Úgy vélte, a magyar egészségügy csak azért élte túl a járvánnyal dolgozó megterhelést,

„mert a benne dolgozó sok marha (bocsánat kedves marhák, magamat is beleértem ebbe az egész történetbe) kitartott és csinálta, és azt mondtuk, hogy nem pofázunk, hanem melózunk!”.

Arra is kitért, legalább 800 ezer alkoholista él ma Magyarországon, ami azt jelenti, hogy nincs olyan család, ahol ne lenne alkoholfüggő. Úgy vélte, a megoldást az jelentené, ha felnövő generáció megtanulna kulturáltan inni, megkapnák az ehhez szükséges információs és szociális hálót.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink