Zavaros körülmények között szavazták meg az SZTE modellváltását

Az utolsó 10 percről készült videóból az derül ki, hogy Rovó László rektor először tévesen vezette fel, miről fognak szavazni. Szajbély Mihály, az Szegedi Tudományegyetem (SZTE) professzora a szavazás kezdete előtt jelezte, hogy szót kérne, azonban Rovó nem engedélyezte a hozzászólást.

Pénteken a modellváltással kapcsolatban két javaslat került a szenátus elé: az egyik az egyetem vezetésének változata; a másik pedig a bölcsészkari delegált Szajbély Mihályé, aki arra is garanciát kért volna, kik kerüljenek az intézményt irányító alapítvány kuratóriumába. 

Rovó a felvezetőjében először arról beszélt, hogy egyelőre csak arról szavaznak, hogy az egyetem előterjesztéséről később szavazzanak-e. Majd miután megkérte a tagokat, hogy szavazzanak, hirtelen magyarázkodásba kezdett: 

Először arról szavazunk, hogy erről az előterjesztésről szavazzunk-e a későbbiekben. Az SZTE kiegészített előterjesztéséről szavazunk most, hogy utána erről az előterjesztésről szavazzunk . Ez nem azt jelenti, hogy most ezzel megszavazzuk, hanem arról fogunk szavazni, hogy ezt a változatot fogjuk…”

Itt azonban Dömötör Máté, a jogi főigazgató közbeszólt, és tisztázta, hogy egyben szavaznak mindenről. Így jött ki, hogy a szenátus végül 29 igen, 16 nem és 7 tartózkodás mellett elfogadta az egyetem modellváltását. Viszont ez az eredmény sokakat meglepett, mert több olyan tanár is igennel szavazott, akiknek a delegáló kara előzetesen elutasította a váltást. Például a Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Tanácsa korábban egyértelműen elutasította a modellváltást, így most a kar dékánja ennek megfelelően nemmel is szavazott, viszont a másik delegált, Jancsák Csaba váratlanul mégis támogatta az átalakítást. Rajta kívül még négy másik kar delegálja ment szembe a korábbi döntésekkel.

A pénteki szenátusi ülésen meg sem tárgyalták Szajbély professzor több garanciát kérő módosítóját, mivel az eredeti indítvány megkapta a szükséges többséget. A szavazás előtt Szajbély szót sem kaphatott.

Később közleményben jelezte az egyetem, hogy megszavazták a modellváltást. A Libertas Veritas Virtus, az SZTE önszerveződő polgárainak csoportja oldalán megosztotta az utolsó tíz percet, melyben a szavazás és Szajbély sikertelen felszólalása is látható:

(444.hu nyomán)

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink

Folytathatja munkáját a makói gyepmester

A napokban a Makói Kistérség Többcélú Társulása újra megbízta a vállalkozót 2025. szeptember 30-ig, 1,6 millió forintért. A nyári videó miatt egyelőre nem állapítottak meg állatkínzást, ezért a hódmezővásárhelyi vállalkozó tovább üzemeltetheti a gyepmesteri telepet.

Tovább olvasom »