Hiába lesz több jelölt a szavazólapon, két választásunk van: egy jelölt, aki az állampárt (Fidesz) érdekeit képviseli Makón, és egy másik (TISZA), aki Makó városát és a makóiakat szeretné képviselni – fogalmazott a Makói Csípősnek Zeitler Ádám korábbi makói önkormányzati és megyei képviselő, politológus az április 12-i választások kapcsán.
Hosszú idő után ez az első országgyűlési választás, ahol semmilyen szinten nem vesz részt. Hogy látja kívülről a kampányidőszakot?
2010 óta ez az első választás, ahol nem aktív szereplőként veszek részt. Hozzáteszem, hogy a családom és a munkám miatt jól is van ez így. Minden kampányidőszak intenzív szokott lenni, szerintem az átlagos választó már a végét várja. A mostani kampány szerintem a korábbiakhoz képest keményebb, hiszen a Fidesznek 2006 óta nem volt olyan komoly ellenfele, mint most a Tisza. Ugyanakkor azt szeretném megjegyezni, hogy a választások után is fel fog kelni a nap. És nekünk együtt kell élnünk ebben a városban és ebben az országban. Bárki nyer is, el kell kezdeni felszámolni azokat az árkokat, amelyeket a kormányzati propaganda lassan másfél évtizede folyamatosan ás közöttünk.
A Lokálpatriótákkal jóformán a második helyre értek oda a 2024-es önkormányzati választáson Makón. Milyen eredménynek örülnének jövő hét vasárnap, az országgyűlési választás estéjén?
Sokan sokféleképp fogalmazzák meg a vasárnapi választás tétjét. Jómagam, mint volt önkormányzati képviselő, makói szemszögből tudom ezt megvizsgálni. Hiába lesz több jelölt a szavazólapon, gyakorlati értelemben két választásunk van. Adott egy jelölt, aki az állampárt (Fidesz) érdekeit képviseli Makón, és adott egy másik jelölt, aki Makó városát és a makóiakat szeretné képviselni az Országgyűlésben. Számomra, makói lokálpatriótaként nem kérdés, hogy szavazatommal Dr. Ferenczi Gábort és a Tisza pártot fogom támogatni, és erre buzdítok minden makóit.
És ha racionális alapon közelítjük meg, politológusként mire számít?
A korábbi választások során minden esetben a Medián közvélemény-kutatási eredményeit figyeltem a leginkább, mert rendszeresen ők találták el a leginkább a végeredményt. Arra azért szeretném felhívni a figyelmet, hogy a Fidesz által alkotott választási rendszer és a választókerületek kialakítása tud torzítani az eredményen. Összességében mind Makón, mind a választókerületben szoros eredményre számítok, országosan pedig stabil többséget jelentő ellenzéki sikerre. De ez a meccs korántsem lefutott, épp emiatt is buzdítok mindenkit, hogy vasárnap éljen a válaszjogával és menjen el szavazni.

