Zsidó örökséggel kapcsolatos séták Makón

A Magyar Zsidó Kulturális Egyesület 2018 óta évente megrendezi Sétafesztivál című rendezvényt. Ehhez kapcsolódóan Makón két program lesz.

A makói Kecskeméti Ármin Egyesület sétát és kerékpártúrát szervez azokhoz az emlékhelyekhez, amelyek Moshe Vorhand ortodox főrabbihoz köthetők. Felkeresik a ,,csodarabbi” által vezetett egykori jesivát, a makói ortodox zsinagógát, valamint ellátogatnak a várostól másfél kilométerre eső Jánogori temetőbe, ahol Vorhand rabbi sírja található. A túra május 27-én indul 16:30-kor, előzetesen itt lehet regisztrálni.

Május 29-én, 16 órától pedig az egykori zsidó városrész titkait ismerhetjük meg. A séta során bejárják az egykori ,,zsidófertályt” (Kis- és Nagyzsidó utca). Elsétálnak az egykori zsidó polgárházak, a Mand-féle kétszintes hagymaraktár és az egykori jesiva mellett. Megtekintik az emlékezés helyeit: a Makói Zsidó Emlékjelet és a Montág Vilmos háza előtti ,,botlatókövet„, az elszármazott haredi zsidóság ‘Bét Josef’ zarándokházát és a csodálatos makói ortodox zsinagógát. Regisztrálni szintén a MAZSIKE oldalán lehet.

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Makói Csípős kormányfüggetlen hírportál. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi ezer forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink

Lángszórós Alakulat: milliók mentek el városi rendezvényekre, de a Makó FC tönkretevői bujkálnak

Eddig úgy gondoltuk, hogy nem feladatunk a politikába beleszólni, de a politika beleszólt a csoport életébe. Sajnos városunk vezetése nem képes felelősséget vállalni, sem önállóan dönteni olyan kérdésekben, melyek meghatározzák a városban élők jövőjét – fogalmaztak oldalukon a makói Lángszórós Alakulat tagjai.

Tovább olvasom »