114 évvel ezelőtt került piacra a Galamb József tervezte T-Modell

1908. október 1-jén kezdték el forgalmazni a detroiti Ford Motor Company világhírűvé vált járművét, a Galamb József tervezte Ford T-modellt. 1927-ig összesen 15 millió darabot adtak el belőle.

Amikor Henry Ford megalapította cégét, a Ford Motor Companyt, a világ útjain mindössze csak 200 ezer gépkocsi járt. Ekkor az autó még luxuscikknek számított egyedi gyártásuk, egyedi alkatrészeik miatt. Ebből következik, hogy a karbantartásuk, javításuk is drága volt.

1908-ban áttörést hozott a T-modell sorozatgyártásának köszönhetően. A ’10-es évektől már futószalagon készültek és összesen több mint 15 millió darabot állítottak össze belőlük. Népszerűségének oka, hogy rendkívül egyszerű autó volt, minimális műszaki ismerettel meg lehetett javítani, felújítani. ,,Bádog Böske” megtervezésében tevékenyen részt vett városunk szülötte Galamb József is.

A Ford T-modell – amely négy kerékre ültette az Egyesült Államokat – magával húzta az acélipar, a gumiipar, az olajipar, és a közlekedés infrastruktúrájának a fejlesztését is.

Egészen 1927 májusáig gyártották. Piacát azért vesztette el 20 év után, mert túlságosan hétköznapi volt, a vevők körében pedig megjelentek luxusigények, amiket már nem tudott teljesíteni.

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Makói Csípős kormányfüggetlen hírportál. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi ezer forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

Vezsenyi László után egy másik JAG-os pedagógusra is rászállt a tankerület

A József Attila Gimnázium új némettanára nagy lelkesedéssel kezdte el a tavalyi tanévet, de a hónap végén azt vette észre, hogy csaknem gyakornoki fizetést kap, noha már 27 úgynevezett „kiszámolt éve” van. Miután három levélben is hasztalan kérte a tankerülettől, hogy az elmaradt pénzeket fizessék ki, segítségért folyamodott a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) ügyvédeihez.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink

Tovább olvasom »