Szeptember 25-ével lezárult az ellenzéki miniszterelnök-jelöltekre vonatkozó PegaPoll-felmérés, amelyet csaknem húszezren, összesen 19 938-an töltöttek ki.
A PegaPoll most befejeződött online szavazásának innovatív eleme a preferenciális, azaz rangsorolásos módszertanban rejlik, ez alapján – a pontszámokkal korrigálva – a szavazók Jakab Pétert (38 665 pont) tartják a leginkább konszenzusos jelöltnek. A Jobbik jelöltjét követi – kevéssel lemaradva – Karácsony Gergely (35 981 pont) a második, Dobrev Klára (34 996 pont) a harmadik helyen.

A közvélemény-kutató platform frissen publikált eredménye szerint amennyiben a felmérés a hagyományos választási eljárásokat követné – azaz mindenkinek mindössze egy szavazata lenne, amit az általa legalkalmasabbnak tartott jelöltre adhat le, ami a mostani, preferenciális módszertan szerint praktikusan az első helyre sorolt jelöltet takarja –, akkor:
Jakab Péter (31,12% – 3384 szavazat) és Dobrev Klára (31,08% – 3380 szavazat) szinte holtversenyben végeztek az első helyen mindössze négy század százalékpontnyi különbséggel, Karácsony Gergely pedig 21,34 százalékkal és 2321 ponttal a harmadik a mezőnyben.
Mindez alapján az előválasztás második fordulójába a három esélyesként továbbjutó jelöltként is a fenti személyeket nevezte meg a kutatás, míg Márki-Zay Péter és Fekete-Győr András szerepel a negyedik, illetve az ötödik helyen.

A hagyományos módszer szerint az életkori különbségek azt mutatják, hogy bár az 56-65 éves korosztály és az ennél idősebbek körében Dobrev Klára kapta a legtöbb pontot, de a fiatalabb, a 18-25 éves, a 26-35 éves, a 36-45 éves, és a 46-55 éves korosztályokban egyhangúlag Jakab Péter vezet. Ami pedig a nemek szerinti megoszlást illeti, a nők körében Dobrev Klára a legnépszerűbb jelölt, őt követi Jakab Péter és Karácsony Gergely. A férfiaknál azonban szintén Jakab támogatottsága felülreprezentáltabb.
Megjegyzik, a reprezentatív eredmény érdekében a mintát a KSH és egy pártpreferenciára vonatkozó közvélemény-kutatás alapján súlyozták – életkor, nem és pártpolitikai szimpátia szerint.
(Kiemelt fotó: Jakab Péter / Facebook)
Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket? A Makói Csípős kormányfüggetlen hírportál. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat. Havi ezer forint is nagy segítség! |