Ahogy 2021-ben, úgy 2022-ben is 20 millió forinttal támogatja az önkormányzat a csapatot.
A mai testületi ülés anyagából kiderült, a támogatást nem kell visszafizetni, ennek fedezete pedig a város alapítványok, társadalmi és egyéb szervek idei támogatásának előirányzatában található.
A csapat ügyvezetője, Csernus Imre kérelmében azt írta: újoncként a bentmaradás volt a céljuk az NB3-ban, ehhez képest már őszre biztossá vált, hogy ez teljesülni fog. A következő szezonban szeretnék, ha érmet tudnának szerezni. A második számú csapat a megyei első osztályba jutott, itt csak makói és térségbeli játékosok szerepelnek. Az utánpótlás csapatok száma ősztől ismét nőni fog két korosztállyal (U12, U15), több csapat pedig a megyei bajnokság helyett a regionálisban indul majd (U11, U9). Emellett beindult az óvodai programjuk is.
Ahhoz, hogy ezt a munkát fent tudják tartani és elérjék céljaikat, 20 millió forint támogatást kértek az önkormányzattól, amit meg is kaptak a mai testületi döntésnek köszönhetően.
Az utolsó forduló előtt már csak az a kérdés, hogy a Makó FC a negyedik, vagy az ötödik helyen végez az NB3 közép csoportjában.
Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket? A Makói Csípős kormányfüggetlen hírportál. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat. Havi ezer forint is nagy segítség! |