A nap idézete
68 éve született Laár András, magyar humorista, költő, zeneszerző, színész, dalszövegíró, buddhista pap, a L’art pour l’art Társulat és a KFT együttes alapító és jelenlegi tagja.
68 éve született Laár András, magyar humorista, költő, zeneszerző, színész, dalszövegíró, buddhista pap, a L’art pour l’art Társulat és a KFT együttes alapító és jelenlegi tagja.
2023. augusztus 8-án (kedd) 8 órától várhatóan két hétig Óföldeákon útfelújítási munkálatok miatt lezárják a Rózsa utcát.
Az anyákért való összefogás jegyében szülész-nőgyógyász és dúla közösen tartott két teltházas szülésfelkészítő programot a hétvégén.
Nagyot drágultak az elmúlt héten az üzemanyagok, és a piaci előrejelzések alapján a kőolaj ára további emelkedő trendet mutat majd az elkövetkező hónapokban. Eközben a magyar kormány az áfán és a jövedéki adón felül több „bújtatott” adóval sújtja a benzinkút-üzemeltető cégeket, amelyek uniós szinten máshol nem látható mértékű extrasarcot fizetnek – írta meg a 24.hu.
233 éve született Kölcsey Ferenc, magyar költő, politikus és nyelvújító, a Magyar Tudományos Akadémia tiszteletbeli tagja, a Kisfaludy Társaság alapító tagja, a nemzeti himnusz költője.
Az elmúlt héten 349 egészséges véradó adott vért a megyében. A Magyar Vöröskereszt Csongrád-Csanád megyei szervezete azt tervezte, erre a hétre 505-en lesznek, így most 31 százalékkal voltak kevesebben a véradásokon, mint remélték.
Az előző tanév zárását követően a benyújtott jelentkezések alapján a 2023/24-es tanévben Csongrád-Csanád vármegyében is tovább bővül az iskolaőri programhoz csatlakozó iskolák köre – számolt be róla a megyei rendőrség oldala.
Ősszel újabb lépést tenne a külföldi építőanyag-gyártók hazai piacról való kiszorítása érdekében a kormány, miután két éve bevezette, majd idén kiterjesztette a bányajáradékot, májusban elővásárlási joggal ruházta fel az államot egyes építőanyagokra, majd júliusban szén-dioxid kvóta adóval sarcolt meg számos, idehaza jelentős szereplőnek számító külföldi céget – számolt be a G7.
14 éve hunyt el Cseh Tamás, Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas magyar zeneszerző, énekes, színész, előadóművész, rajztanár.
Megkezdődtek a MOL Magyar Kupa közdelmei. A makóiak az Apostag otthonába utaztak az első fordulóban és elég simán tudtak nyerni.
Mihálffy Béla, a Homokhátság és Szeged fideszes országgyűlési képviselője bejelentette, hogy aláírásgyűjtést indít a vízpótlás felgyorsítása érdekében a Homokhátságon. A momentumos Halász Noémi feltette neki
Talán néhányan már elfelejtették, de 2 éve furcsa körülmények között került lakat a makói belvárosban található Bartók épületre. Az M-BB Iskoláért Védegylet megtudta, hogy a városközponti ingatlan visszakerült teljesen az önkormányzathoz, csak erről nincs semmilyen irat, levelezés, jegyzőkönyv.
Mint arról beszámoltunk, hamarosan felújítják a 4413-as jelű, Algyőt és Maroslelét összekötő út több mint hat kilométeres szakaszát, amire bruttó 3,3 milliárd, azaz kilométerenként nagyjából 500 millió forintot fordít a Magyar Közút. Ez az út vezet Lázár János építési és közlekedési miniszter batidai kastélyához – hívja fel a figyelmet az Átlátszó.
A mai nappal elkezdődött a 2024/2025-ös tanév. Az elmúlt években megszokottá vált, hogy az iskolakezdést megelőzően még inkább felszínre kerülnek az oktatási rendszer problémái. Az idei azonban a legbotrányosabb tanévkezdések egyike – állítja az aHang a közleményében.