Arhívum

Legújabbak

Csípős Híreink

Több mint havi 1 millió forint tiszteletdíjat kap Kiss-Rigó László

Több mint egymilliárd forint állami támogatást kapott 2021. októberi megalakulása óta a Magyar Kertörökség Alapítvány (MKA). Kuratóriumában kilencen ülnek, négyen nem vesznek fel tiszteletdíjat, viszont öten, együtt évi 70 milliót kapnak. Közöttük van Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyés püspök– írja a 24.hu.

Tovább olvasom »

A nap idézete

38 éve született Hódmezővásárhelyen Risztov Éva, olimpiai bajnok, háromszoros világbajnoki ezüstérmes, hétszeres Európa-bajnoki ezüstérmes, egyszeres Európa-bajnoki bronzérmes, hatszoros rövid pályás Európa-bajnok, hétszeres ifjúsági Európa-bajnok, a felnőttek között ötvennyolcszoros országos bajnok magyar úszó.

Tovább olvasom »

Defibrillátorokat telepít az OMV a röszkei kútjához is

Az OMV Hungária Kft. számára elsődleges a balesetmegelőzés és a vásárlói biztonsága, ezért a cég úgy döntött, hogy 19 autópálya mentén található töltőállomásán újraélesztő berendezéseket helyez el. Ezek a defibrillátorok a jelenleg elérhető legmodernebb technológiát képviselik.

Tovább olvasom »

Most népszerű

A Közút szerint indokolt, hogy nagy felújítást kap a batidai kastélyhoz is vezető út

Mint arról beszámoltunk, hamarosan felújítják a 4413-as jelű, Algyőt és Maroslelét összekötő út több mint hat kilométeres szakaszát, amire bruttó 3,3 milliárd, azaz kilométerenként nagyjából 500 millió forintot fordít a Magyar Közút. Ez az út vezet Lázár János építési és közlekedési miniszter batidai kastélyához – hívja fel a figyelmet az Átlátszó.

tovább olvasom »

Botrányosan indult a tanév Szegeden és Szentesen is

A mai nappal elkezdődött a 2024/2025-ös tanév. Az elmúlt években megszokottá vált, hogy az iskolakezdést megelőzően még inkább felszínre kerülnek az oktatási rendszer problémái. Az idei azonban a legbotrányosabb tanévkezdések egyike – állítja az aHang a közleményében.

tovább olvasom »