253 diák kezdi meg az érettségit a járvány tetőzése után egy nappal

Hétfőn 253 diák kezdi meg magyar nyelv és irodalommal a rendhagyó érettségit Makón, négy iskolában – derült ki a polgármester csütörtöki tájékoztatójából.

Farkas Éva Erzsébet elmondta, az igazgatókkal egyeztetve kiderült, hogy megtörtént a teljeskörő előkészítés az oktatási intézményekben. A diákokat közvetlenül tájékoztatták az írásbeli lebonyolításáról. Kapnak megfelelő védőfelszereléseket, amiket a kormányhivatal biztosított: szájmaszkot, gumikesztyűt, fertőtlenítőszereket.

Egy tanteremben 8-10 diák lehet, a megfelelő távolságokat betartva, ezeket kimérve helyezték el a padokat. A rendőrség kiemelt jelenlétet biztosít az intézmények környezetében – tette hozá Makó polgármestere.

Az írásbeliket május 4-21. között rendezik. Azon tárgyak vizsgái, amelyekből a legtöbben érettségiznek, rendhagyó módon 9 órakor kezdődnek.

Elsőként a magyar nyelv és irodalom vizsgáit tartják: ebből a tárgyból középszinten 68458-an, emelt szinten pedig 2119-en írásbeliznek május 4-én országszerte A következő napon matematikából középszinten 65 630-an, emelt szinten 4892-en érettségiznek. Május 6-án történelemből középszinten 64 342, emelt szinten 7073 érettségiző vizsgázik. Majd az idegen nyelvi vizsgák következnek: május 7-én angol nyelvből középszinten 34.693-an, emelt szinten 14 521-en; május 8-án német nyelvből középszinten 10 365-en, emelt szinten 2489-en érettségiznek.

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink