A nap témája: Új koronavírus-teszt érkezett Magyarországra, áttörést várnak tőle

Magyarországon elsőként a Szent Imre Egyetemi Oktatókórházban indult el az a koronavírus-teszt, amely 99,5 százalékos pontossággal kimutatja a lezajlott Covid-19 fertőzést – közölte Bedros J. Róbert országos kórházfőparancsnok-helyettes pénteken az MTI-vel. (Kiemelt fotó: A kórtermet elhagyó egészségügyi dolgozó ruháját fertőtlenítik a Szent Imre Egyetemi Oktatókórház COVID részlegén 2020. április 24-én/ MTI/Kovács Tamás.)

Közleményében azt írta: nemzetközi és hazai tapasztalatok szerint az antitest gyorstesztek többsége csak nagyon korlátozottan, vagy egyáltalán nem használható a koronavírus-fertőzés jelenléte, vagy az abból való felépülés kimutatására. A napokban elkészült hazai vizsgálati eredmények szerint a bevizsgált, két különböző típusú, Magyarországra nagy tételben beszállított koronavírus gyorsteszt a ténylegesen pozitív esetek mindössze 30 százalékát mutatta ki.

Magyarországon az elsők között történt meg az új fejlesztésű teszt európai bevezetése. A Szent Imre Egyetemi Oktatókórházban, az első körben a dolgozókat szűrik a teszttel.

Bedros J. Róbert hozzátette: a már lezajlott fertőzést és feltehetően a védettséget igazoló SARS-CoV-2 IgG Assay teszt alkalmazásának nemcsak egészségügyi, járványügyi, hanem a gazdasági vonatkozásai is jelentősek lehetnek.

A hatékony védekezéshez szükséges döntések a pontos megbetegedési adatok tükrében hozhatók meg felelőséggel. Az ezzel kapcsolatos elvárásoknak megfelelően a gyártó cég tömeggyártásra alkalmas gyártókapacitást hozott létre, illetve a szerológiai tesztek egész sorozatának piaci bevezetését végzi el a következő hónapokban – tette hozzá.

Hangsúlyozta, hogy a fertőzést okozó vírus RNS-ének aktuális jelenlétét nagy biztonsággal kimutató, de speciális felszerelést és szakértelmet kívánó molekuláris biológiai PCR alapú tesztek mellett egyre nagyobb igény mutatkozik a lezajlott betegséget és a lehetséges védettséget is igazoló, egyszerűbben kivitelezhető szerológiai teszt iránt. A tesztek fejlesztése sok időt és komoly technológiai hátteret igényelt, mivel elvárás volt, hogy kizárólag a keresett vírusra adott immunválasz során termelődött antitestekkel mutasson pozitivitást, viszont azok jelenlétében mindig.

A Szent Imre Egyetemi Oktatókórház után várhatóan a közeljövőben több hazai intézmény is megkezdi majd az új típusú koronavírus tesztelést – közölte az országos kórházfőparancsnok-helyettes.

(alfahir.hu)

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Csípős teljesen független hírportál a kormánytól. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Patreonon könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi két kávé ára, azaz 500 forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Legfrissebb híreink

Indul az allergiaszezon

Az elmúlt 20 évben hazánkban megkétszereződött azoknak a gyerekeknek a száma, akik valamilyen allergiával küzdenek.

Tovább »

A nap témája: A korrupció miatt elindult a jogállamisági eljárás hazánkkal szemben

Az Európai Bizottság szerdán felhatalmazta Johannes Hahn költségvetésért és az igazgatásért felelős uniós biztost, hogy írásbeli értesítést küldjön Magyarországnak a jogállamisághoz kötődő mechanizmus elindításárAz Európai Bizottság szerdán felhatalmazta Johannes Hahn költségvetésért és az igazgatásért felelős uniós biztost, hogy írásbeli értesítést kAz Európai Bizottság szerdán felhatalmazta Johannes Hahn költségvetésért és az igazgatásért felelős uniós biztost, hogy írásbeli értesítést küldjön Magyarországnak a jogállamisághoz kötődő mechanizmus elindításáról – közölte Margarítisz Szkínász, az európai életmód előmozdításáért felelős uniós biztos.üldjön Magyarországnak a jogállamisághoz kötődő mechanizmus elindításáról – közölte Margarítisz Szkínász, az európai életmód előmozdításáért felelős uniós biztos.ól – közölte Margarítisz Szkínász, az európai életmód előmozdításáért felelős uniós biztos.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink

Tovább olvasom »