30-40%-al esett vissza a Hagymatikum forgalma

Bár a Hagymatikum változatlanul nyitva van és a közfürdők a legbiztonságosabb egységek a járvány miatt, a körülményes határátlépés sok külföldit eltántorít. Gergely Gábor, a Hagymatikum igazgatója már a hét közepén arról beszélt, hogy forgalmuk 30–40 százalékkal esett vissza a járvány kezdete óta.

Még március elején tette közzé a Hagymatikum a tájékoztatást a koronavírus és a fürdők üzemeltetésének összefüggésében. Azt írták:

A COVID-19 koronavírus elsődlegesen egy burokkal rendelkező légúti vírus, amennyiben sérül ez a burok, akkor a vírus elveszíti fertőző képességét. A víz klórozása során elemi oxigén keletkezik, amely oxidáló hatású és erőteljesen károsítja pl. az új koronavírus burkát. A koronavírusok a vizsgálatok szerint 0,2-0,5 mg/l szabad klór jelenlétében szinte pillanatszerűen inaktiválódnak, így a megfelelően üzemeltetett medencékben életképes vírusok jelenlétével nem kell számolni. Az uszodai vizek klórozása során használt klórmennyiség tehát elég ahhoz, hogy az esetleg vízbe kerülő koronavírust elpusztítsa.​

Ezzel a közleménnyel egyébként az elsők között számolt be arról a fürdő, hogy a korlátok, kilincsek, fémes felületek most fokozott figyelmet kapnak a takarítás során.

A hét közepén a Délmagyarországnak Gergely Gábor elmondta: rendezvényeiket ők is lefújták, de továbbra is fogadják a vendégeket. Hangsúlyozta, semmivel sem jelent nagyobb egészségügyi kockázatot a fürdőzés, mint például boltba menni. Azt is hozzátette,

forgalmuk 30–40 százalékkal esett vissza a járvány kezdete óta.

Ez már csak azért is problémás, mert a város költségvetését felfüggesztetten fogadták el és bár vannak benne tartalékok, kérdés, mennyi önkormányzati támogatást kell beletenni majd a fürdőbe.

Orbán Viktor miniszterelnök a héten kijelentette:

“a turisztikai szezon idén kampó”, fogalmazott, így komoly gazdasági visszaesésre kell számítania mindenkinek, akinek az emberek utazási kedvéhez van kötve a vállalkozása.

A Hagymatikum pénteken közölte, hogy március 16-tól a Baba Világ hétfőtől csütörtökig visszavonásig nem fog üzemelni, akárcsak a tanuszodai recepció, míg a 33 méteres tanmedence karbantartási okokból március 14-től nem működik. Március 13-tól a játszóházi gyermekmegőrző szolgáltatásukat függesztették fel.

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

A nap idézete

14 éve hunyt el Popper Péter pszichológus, klinikai gyermek-szakpszichológus, pszichoterapeuta, egyetemi tanár, író. Évtizedekig hazánk egyik legnépszerűbb pszichológusa.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink