320 ezren használták a Csongrád megyei határátkelőhelyeket hétvégén

Több mint 320 ezer utazó használta a hétvégén a Csongrád megyei határátkelőhelyeket, akik csaknem 94 ezer járművel lépték át az országhatárt. A várakozási idő Röszkén elérte a négy órát, de Csanádpalotán, Ásotthalmon és Tiszaszigeten is voltak olyan időszakok, amikor két órát kellett az utasoknak várakozniuk.

A hétvégén a Röszke Autópálya-határátkelőt használók száma meghaladta a 131 ezret, míg a Csanádpalota Autópálya-határátkelőhelyet 128 ezren vették igénybe. A legtöbben utóbbi átkelőt használták szombaton, akkor több mint 49 ezer utas választotta átlépésre.

A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság a szerb és a román társszervekkel együttműködve az átkelőhelyeket teljes kapacitáson működtette.

A megnövekedett forgalom oka, hogy a Nyugat-Európában dolgozó vendégmunkások szabadságra, a turisták pedig nyaralni indulnak. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján a következő hétvégétől ki- és belépő irányban is megnövekedett forgalom várható, majd augusztus utolsó két hetében már a belépő forgalom lesz erősebb.

Egy átlagos nyári napon 15-20 ezer utas veszi igénybe a Röszke Autópálya-határátkelőhelyet, a nyári szabadságok időszakában ez a szám akár 60 ezerre is nőhet. Ezt az utóbbi években Csanádpalota is megközelítette.

(police.hu nyomán)

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Csípős teljesen független hírportál a kormánytól. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Patreonon könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi két kávé ára, azaz 500 forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

A nap idézete

,,Könnyű úgy reménykedni, hogy meg sem fordul a fejedben a reménytelenség érzése. A remény azt jelenti, akkor bízunk akár a lehetetlenben, akár a csodában, amikor bizonytalan a holnapunk.”

Tovább »

kapcsolódó cikkeink

A nap idézete

,,Könnyű úgy reménykedni, hogy meg sem fordul a fejedben a reménytelenség érzése. A remény azt jelenti, akkor bízunk akár a lehetetlenben, akár a csodában, amikor bizonytalan a holnapunk.”

Tovább olvasom »