Az átadáskor fogták el a kábítószer-kereskedőt Vásárhelyen

[ad 1]

Kábítószer-kereskedelem bűntettének megalapozott gyanúja miatt vett őrizetbe a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság egy 29 éves kecskeméti férfit. 

A főkapitányság Felderítő Osztályának nyomozói a speciális támogató egységgel együttműködve azután fogták el a gyanúsítottat november 19-én 20 óra 55 perckor Hódmezővásárhely belvárosában, hogy mintegy 70 gramm amfetamin tartalmú kábítószert adott át két férfinak.

K. Ottót a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság kábítószer-kereskedelem bűntettének megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vette és előterjesztést tett az ügyészségen a férfi előzetes letartóztatásának indítványozására.

A 23 éves mártélyi B. Dávid és a 30 éves hódmezővásárhelyi K. Tamás ellen kábítószer birtoklása bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás. Szabadlábon védekezhetnek.

A kábítószer pontos hatóanyagtartamát szakértői vizsgálat állapítja meg.

(police.hu)

[ad 2]

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

A nap idézete

14 éve hunyt el Popper Péter pszichológus, klinikai gyermek-szakpszichológus, pszichoterapeuta, egyetemi tanár, író. Évtizedekig hazánk egyik legnépszerűbb pszichológusa.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink