? 400 ezer forintért kelt el a makói testnevelő tanár híres vasalódeszkája

Elkelt a vicces videóval híressé vált Vezsenyi László vasalódeszkája, amelyet korábban jótékony célra ajánlott fel a makói testnevelőtanár, számolt be az RTL Klub Híradója.

A több mint egy hétig tartó licit összesen több mint 400 ezer forintot hozott a Tappancs Állatvédő Alapítványnak, a pedagógus ugyanis nekik ajánlotta az összeget. Az szegedi állatvédő alapítvány vezetője azt mondta, nagyon meglepődtek, de hálásak a felajánlásért. Mivel több, mint 200 állatról gondoskodnak a telephelyükön, lesz helye a pénznek.

Ahogy arról beszámoltunk, a Makói József Attila Gimnázium testnevelő tanárát írásbeli figyelmeztetésben részesítette és eltiltotta a csoportjaitól, valamint más munkára kényszerítette a Hódmezővásárhelyi Tankerületi Központ vezetője, mert Vezsenyi László egy humoros videóban vasalódeszkán szemléltette az úszásoktatást. A Klebersberg Központ azt közölte, hogy kérték a tankerületi központ vezetőjét, hogy vizsgálja felül a döntését, mert az eljárásával nem értenek egyet. Az ügyben hivatalból azonnali vizsgálatot indított az oktatási jogok biztosa. Aáry-Tamás Lajos szerint a testnevelő tanárt emberi méltóságában sértette meg a tankerület vezetője. A tanárt támogatására egy online petíció is indult. Az illetékes tankerületi vezető, Balázs József később lemondott.

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink