A koronavírus már tavaly tavasszal Európában volt, de csak most mutatták ki

Spanyol kutatók 2019. március 12-én gyűjtött barcelonai szennyvízmintákban is kimutatták az új koronavírus jelenlétét – írta a Barcelonai Egyetem közleményére hivatkozva az MTI. Eredményeik azt jelzik, hogy a koronavírus-fertőzés jelen volt még az előtt, hogy a Covid-19-et bárhol diagnosztizálták volna a világon – írták közleményükben.

Az új koronavírus felbukkanását 2019. december elején jelentették be a kínai Vuhanban, és a betegség később az egész világon elterjedt. Az első európai esetet Franciaországban jegyezték 2020. január végén. A betegség terjedésének ezen kronológiája megváltozhat a Barcelonai Egyetem vezette kutatás alapján.

Bár a Covid-19 légzőszervi betegség, kutatók már bizonyították, hogy nagy mennyiségű koronavírusgenom található a szennyvizekbe kerülő székletekben. A spanyol kutatók két nagy barcelonai szennyvízkezelő vízmintáit elemezték 2020. április 13. után.

„Ezekben a mintákban a SARS-CoV-2 genomjának szintje megegyezett a Covid-19 esetek számának alakulásával a lakosság körében”

– mondta Albert Bosch professzor, a tanulmány koordinátora.

Később az előző hónapokból származó lefagyasztott szennyvízmintákat elemezték, amelyek megmutatták a SARS-CoV-2 genom növekvő jelenlétét 2020. január eleje és március eleje között, ami a koronavírus spanyolországi megjelenését még korábbra tette: már január 15-i mintákban kimutatták a vírus jelenlétét, 41 nappal az első regisztrált megbetegedés előtt.

A kutatók ezután 2018 januárja és 2019 decembere között vett mintákat is megvizsgáltak, ami

„megdöbbentő eredményt mutatott: a SARS-CoV-2 genom jelenlétét 2019 márciusában. Valamennyi minta negatív volt, kivétel a 2019. március 12-i, amelyben a genom jelenléte alacsony, de pozitív volt”

– írták közleményükben az egyetemi kutatók.

„Barcelonában sok vendég fordul meg, turisták és szakmai látogatók” – magyarázta Bosch, aki lehetségesnek nevezte, hogy hasonló helyzet előfordult a világ más részein is. Mivel a legtöbb Covid-19 eset az influenzához hasonló tünetekkel jár, lehetséges, hogy ezeket influenzának hitték.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

Több első véradó is jelentkezett Makón

Újra összejöttek ezen a héten is a makói véradóhősök, hogy életeket menthessenek – számolt róla a Magyar Vöröskereszt Csongrád-Csanád megyei szervezetének Véradással foglalkozó oldala szombaton.

Tovább »

Megalakult a Kétfarkú Kutya Párt makói sejtje

Péntek este tartotta alakuló megbeszélését a Makói MKKP sejt, amelyre meghívást kapott a Makói Csípős is. A passzivisták oldalunknak elmondták, szeretnének értéket létrehozni a városban, emellett fontos helyi ügyekre felhívni a figyelmet.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink