Hervadt virágokat fotózott

– A virágboltokban őrültnek néztek, amikor hervadt virágokat akartam vásárolni – árulta el Dömötör Mihály fotóművész, amikor legújabb kiállításához akart beszerezni ,,alapanyagot”. A tárlatot ma este nyitották meg. 

92777124 30809282

Letakart fotók, leoltott villany, kaval zeneszó Révész Róbert közreműködésével – különleges hangulata volt Dömötör Mihály kiállításának. ,,A romlás virágai, a virágok romlása” című tárlat egyik alapötletét Osvát Ernő, a Nyugat szerkesztőjének gondolata adta: ,,A hervadás szépsége a virulás véglobogása”. A másik ihletet pedig egy ablakból bejövő fénnyel megvilágított hervadt virág adta.

– Felmerült bennem, hogy vajon meghamisítom-e a virágokat, amikor szebbé teszem őket a fény által – elmélkedett Dömötör, majd meg is adta a választ: -Rájöttem, hogy a bennük lévő szépséget a fény által tudom megmutatni.

A fotós félévig hangolódott a munkára, mint elmondta, otthon éjfél-hajnali két óra magasságban állt neki fényképezni. – A reggeli visszanézésnél kiderült, hogy akkor készültek a legjobb képek – jelentette ki. A virágokat egyébként boltokból és temetők szemeteséből gyűjtötte össze.

A kiállítás december 10-ig látható a Hagymaház Galériában.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

Ápolókat keresnek a makói kórházba

A közigazgatási állásportálon nincs sok makói állás meghirdetve, ugyanakkor a kevés között találunk hirdetéseket a Hódmezővásárhelyi – Makói Egészségügyi Ellátó Központba. Nem csak a vásárhelyi székhelyintézménybe, hanem Makóra is keresnek dolgozókat.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink