,,Nem korrekt, egy látszólag független polgármesterjelölt mögé állni”

Elsősorban helyi ügyekről mondta el véleményét Ambrózfalván Novák Előd országgyűlési képviselő a mai fórumon. Szerinte a Fidesznek leáldozóban van, a Jobbik-által vezetett települések pedig bizonyítottak.

9983443330273956

– Elnézést a késésért, meglehetősen rázósak az utak errefelé – köszöntötte a jelenlévőket 15 óra után néhány perccel Novák Előd, országgyűlési képviselő, a Jobbik alelnöke Ambrózfalván. A mai fórumon magasabb körökben megoldható problémákról volt szó, mint például az útfelújítás, de helyi gondokat is meghallgatott a képviselő és Farkasné Havrán Ildikó Piroska polgármesterjelölt.

Novák Előd szerint a választások alkalmával az emberek kinyilváníthatják véleményüket, az eredmények pedig egyfajta országos kivetülést is mutathatnak. Éppen ezért, a Jobbik országos elnöksége minden támogatást megadott a kampány során Farkasnénak és ha településvezető lesz, a továbbiakban is számíthat rájuk – ez a kapcsolat a jelenlegi Jobbikos városokkal kitűnően működik. Mint fogalmazott: ez a Fidesznél nem harmonikus, hiszen olyan sok városvezetőjük van, hogy nem tudnak mindenkire figyelni, segíteni.

50777125 53234948

A Jobbik alelnökének meglátása szerint azzal, hogy Lázár János a független Csirik László mögé állt, megmutatja, hogy a Fidesz-logó már nem vonzerő, próbálják minden erejük megmozgatni, ahol látják, hogy a Jobbik az esélyes. – Sajnálatos, hogy csak kampányidőszakban fektetnek bele ennyi energiát. Nem korrekt egy látszólag független jelölt mögé állni – jelentette ki.

Novák kijelentette, hogy senki sem független, mindenkinek van világnézete, ám mint mondta: egy település vezetésekor nem ilyen, hanem helyi kérdésekről kell dönteni. – Ez alapján az önfenntartó helységek programja, a Jobbikos települések mintája jó példa lehet Ambrózfalván is – fogalmazott.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink