A kilátástalanság miatt öngyilkos lett a kelebiai posta vezetője

Az Indexhez eljuttatott búcsúlevelében az öngyilkosságot elkövető Bács-Kiskun megyei Kelebia postavezetője azt írta, hogy 46 éven keresztül dolgozott a postánál, de ott dolgozóként már úgy érzi, kilátástalan a helyzet.

Azt is hozzátette: túl nagy szerepet kapott a munkájukban az értékesítés, a munkakörülmények pedig eközben elkeserítőek: kevés a munkavállaló, ráadásul akad olyan posta, ahol a vécé egy pottyantós, a kert végében.

„Sértő, bántó, megalázó körülmények, hogy a fizetésekről ne is beszéljünk”

– olvasható az Indexhez elküldött e-mailben. A hírportál állítja: az öngyilkos postavezető egyértelművé tette, hogy haláláért kizárólag a céget hibáztatja.

Az Index megkereste a Magyar Postát, melynek kommunikációs osztálya közölte:

„A Magyar Posta vezetése megrendüléssel értesült a kelebiai postavezető haláláról. Az eset körülményeit a rendőrség vizsgálja, ezért az ügyről a posta nem nyilatkozhat. Társaságunk belső vizsgálatot indított az ügy körülményeinek tisztázására. A vállalat mindent megtesz, hogy a következő időszakban segítse a családot és a postás kollégákat a gyász feldolgozásában.”

(Fotó: illusztráció/pixabay)

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink

Nagyéren már eldőlt a választás

Nagyéren nem kell izgulni, hogy ki lesz a polgármester és a képviselők, ugyanis a 388 választópolgár ugyanazokra szavazhat, akikre öt évvel ezelőtt. Vagyis ugyanannyi induló van, amennyi mandátum.

Tovább olvasom »