Lázár szerint az Unió nem tudja megvédeni a határait

Európának és Magyarországnak arra kell készülnie, hogy a következő időszakban további milliók indulhatnak még útnak Európa felé, ezért hosszú távú, tartós intézkedésekre van szükség – emelte ki Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter, a térség országgyűlési képviselője kedden, az Országgyűlés nemzetbiztonsági, valamint honvédelmi és rendészeti bizottságának együttes ülésén.

A miniszter kiemelte: a szíriai, iraki, afganisztáni, pakisztáni és a balkáni helyzet nyomán látszik, hogy nem egyszeri intézkedésekre van szükség. Európát egy tartós népvándorlási hullám érte el – tette hozzá.

A miniszter szerint az elmúlt tíz év lépései vezettek ehhez a helyzethez: az Európai Bizottság baloldali politikája, amely szerint bárkit be lehet engedni az unió területére. Az Európai Unió csődöt mondott a helyzet kezelésében, maga jelenti a problémát, képtelen megvédeni saját határait – hangsúlyozta Lázár János.

Képviselői kérdésekre válaszolva úgy fogalmazott: az Európai Unió „bénázása, döntésképtelensége” hívószó volt minden gazdasági bevándorlónak, hogy visszaéljenek az uniós menekültügyi rendszerrel. A miniszter szerint látható, hogy az embercsempészek rátelepültek a migrációs hullámra, s ennek egyik célpontja Magyarország.

A szomszédos országok, illetve a V4-országok is elismerik Magyarország tevékenységét. Továbbá Orbán Viktor kormányfő Martin Schulz-cal, az Európai Parlament (EP) elnökével is tárgyalni fog a napokban – mondta Lázár János, megjegyezve: azt nem is várta, hogy az MSZP elismerje a kormány bármely lépését.

(mti nyomán)

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink

Közlekedő Tömeg: a tavalyinál is súlyosabb a MÁV járműhelyzete

A tavalyi mélypont után tovább csökkent a MÁV-Start üzemképes, a nem villamosított vasútvonalakat kiszolgáló dízel-motorvonatainak száma – írja közleményében a Közlekedő Tömeg Egyesület. A közérdekű adatigénylésére kiadott járműállományi adataiból kitűnik, a járműhiányra hivatkozva elrendelt vasútbezárások sem voltak képesek a MÁV dízeljármű-gazdálkodását konszolidálni.

Tovább olvasom »